2019. november 11., hétfő

Dan Tanasă menesztené a Bákó megyei prefektust „a Magyarországnak tett szolgálatai” miatt

A Bákó megyei prefektus azonnali menesztését követeli a hivatásos feljelentőként és perelőként elhíresült Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).


 A Tanasă a blogján tette közzé, hogy egyesülete Ludovic Orban miniszterelnökhöz fordult, követelve, hogy azonnali hatállyal menessze Valentin Ivancea Bákó megyei prefektust „a Magyarországnak tett szolgálatai” miatt. Azzal érvel, hogy az úzvölgyi haditemető kapcsán a prefektus olyan intézkedéseket foganatosított, melyek nem teszik méltóvá a román állam közméltósági tisztségének viselésére, ezek alapján inkább Magyarországon kellene tisztséget betöltenie.

 „Ivancea tudatosan választotta, hogy ebben az ügyben Magyarország érdekeit szolgálja, és Románia érdekei ellen cselekedjen. Választhatta volna a párbeszédet, Románia érdekeinek és az Úzvölgyében elesett román hősök emlékének védelmét. De nem ezt az utat választotta. Nem tölthetsz be egy közméltósági tisztséget a román államban, ha nem cselekszel jóhiszeműen Románia érdekében” – olvasható Dan Tanasă állásfoglalásában. Úzvölgyi katonatemető: a jogi helyzet tisztázatlansága és a jóváhagyások hiánya miatt perel a prefektus Az úzvölgyi katonatemető jogi helyzetének tisztázatlansága és a román parcella és emlékmű létrehozásához szükséges hatósági jóváhagyások hiánya miatt támadta meg a közigazgatási bíróságon Bákó megye prefektusa a dormánfalvi önkormányzat határozatait.

A magyarellenes lépéseiről közismert blogger egyesülete azt követeli Románia kormányától és a Bákó megyei prefektúrától, hogy azonnal vonja vissza a dormánfalvi önkormányzat és polgármester ellen indított bírósági kereseteket, és a párbeszéd útján találjanak megoldást az úzvölgyi haditemetőben nyugvó román hősök emlékének tiszteletben tartására. Mint arról beszámoltunk, Bákó megye prefektusa a bíróságon két keresetet nyűjtott be Dormánfalva ellen, megtámadva az Úzvölgyére kiállított építkezési engedélyt, illetve azt a két határozatot, melyekkel a község közvagyonába vették a haditemetőt. A bíróság semmisnek nyilváníthatja ezeket a dokumentumokat, ha megállapítja, hogy nem törvényesek.

https://kronikaonline.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése