Figyelemfelhívó
megmozdulást szervez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Szent László
király lovas szobrának Nagyvárad főterén történő felállítása érdekében.
Csomortányi István, az alakulat országos elnöke csütörtöki váradi
sajtótájékoztatóján bejelentette: május 28-án, kedden élőlánccal
tervezik körbevenni a városháza épületét, így nyomatékosítva a
szoborállítás főtéri helyszínére vonatkozó igényt. A szobrot – amint
arról korábban beszámoltunk – a Szent László (ma Egyesülés) térnek a
városházával szemben található térrészén képzelik el, a Szent
László-plébániatemplom mellett.
Csomortányi felidézte, a néppárt hetekkel ezelőtt a szoborállításra,
valamint a városnap időpontjának megváltoztatására vonatkozó kérést
iktatott az önkormányzatnál, amelyet civil szervezetek, egyházi
intézmények és kezdeményezőként az EMNP írt alá.
HIRDETÉS
A néppárt elnöke valószínűsítette, hogy a szobor ügyében elutasító
választ kapnak az önkormányzattól, meglátása szerint viszont az igényt
folyamatosan fel kell mutatni, „a cél elérése érdekében nyomás alatt
tartva a polgármesteri hivatalt”.
„Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges a nagyváradi magyarság teljes
egysége. Kulcskérdés az, hogy mi, magyarok ne mondjunk le sem a
szoborról, sem pedig a helyszínről.
Nincs olyan komolyan vehető érv, ami
a magyar közösség igénye ellen felhozható lenne, a szobor mellett
ugyanakkor számos érv hozható fel” – szögezte le Csomortányi. Kitért
ugyanakkor arra is, hogy kezdeményezésükhöz az RMDSZ nem csatlakozott,
„ehelyett egy önálló, hasonló tartalmú kérést intézett a város
vezetéséhez”.
Kronika.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése