Nem fogadta el a
bíróság Csíkszereda polgármesterének azt a keresetét, amelyben
perújrafelvételt kért a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC)
kezdeményezésére kirótt pénzbírságra vonatkozó perben. A 75 000 lejes
bírságot így ki kell fizetnie.
A Városi Művelődési Ház előtti, azóta eltávolított zászlók miatt rótták
ki a bírságot.
A Méltóságért Európában Polgári Egyesület nem teljesítette az
egyesületekre és alapítványokra vonatkozó törvényes feltételeket, így
nem perelhetett volna azért, hogy
Csíkszereda polgármesterét több mint 75 000 lejes pénzbírság
kifizetésére kötelezzék
– ezt tartalmazta a Ráduly Róbert Kálmán által tavaly novemberben a
Hargita Megyei Törvényszékre benyújtott kereset. A városvezető a
bírósági eljárás újratárgyalását kérte, mivel adatai szerint a panaszos
egyesület nem rendelkezett perindítási jogosultsággal a székely- és
városzászlók eltávolítását illetően indult perben. Indoklása szerint az
egyesület igazgatótanácsának kétéves mandátuma, amely saját alapszabálya
szerint a végrehajtó szervének számít, időközben lejárt. Az Igazságügyi
Minisztérium elektronikus nyilvántartásában pedig nem szerepelnek a
törvény által az egyesületek, alapítványok számára előírt, bejegyzésére,
alapító okiratra, alapszabályra vonatkozó bírósági döntések másolatai
az ADEC esetében.
Ráduly a korábbi ítélet részleges megváltoztatását, az egyesület
kérésének elutasítását, illetve a bírság kifizetése alóli mentesítést
kérte.
A Hargita Megyei Törvényszék viszont kedden a perújrafelvételi
kérelmet elutasította, és ez az ítélet végleges.
Pénzbírság a késlekedésért
A Dan Tanasă vezette egyesület korábban, 2018. februárjában azt kérte a
bíróságtól, hogy a polgármestert kötelezzék a bruttó minimálbér 20
százalékának megfelelő bírság kifizetésére minden nap késlekedésért,
mert elmulasztotta a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett
székely- és városzászlók eltávolítását egy jogerős bírósági ítélet
nyomán. A Hargita Megyei Törvényszék ezt elfogadta, és tavaly júniusban
hozott ítélete szerint, amelyet később a Marosvásárhelyi Ítélőtábla is
megerősített,
a polgármesternek 75 130 lejt kell fizetnie, a bíróság ugyanis a 2017.
október 20. és 2018. május 22. közötti időszakot számította a bírság
értékének meghatározására.
A bíróság ugyanakkor két másik, hasonló perben ezzel teljesen ellentétes
ítéletet hozott, elutasítva az ADEC megbírságolás érdekében benyújtott
kereseteit.
Májai László csíkszeredai ügyvéd, aki már több perben is képviselte a
várost, korábban törvénytelennek minősítette, hogy kötelezik a
polgármestert a bírság kifizetésére, mivel az erre vonatkozó törvénycikk
csak közigazgatási ügyekben alkalmazható, viszont az eltávolítás nem
közigazgatási, hanem polgári eljárás.
Szekelyhon.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése