
Magyar ember nem lop, csak kalandozik címmel írt újabb himnuszt
a magyarsághoz Tóta W. Árpád. Apropóját az adta, hogy a magyar
rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az
Elios-ügyben. A szerző – mielőtt a „kalandozó” magyarokra rátérne – azon
dühöng egy sort, hogyhogy nem húzták még karóba Orbánt és családját,
holott a balliberális publicisták már olyan szépen megfogalmazták előre
az ítéletet. Ezután viszont megindító módon vall az őt fojtogató
hazaszeretetről, a magyarság iránti odaadó rajongásáról, történelmünk
beható ismeretéről. Sorai hűen tükrözik, mit jelent egy tűzről pattant
mai liberális honfitársunk számára a magyarság, az együvé tartozás, a
közös kultúra és történelem. A sorsközösség. Sorait szó szerint kell
idéznem, hogy mindenkihez feltétlenül eljussanak!
Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.
Szerzőnk szükségét érzi tehát, hogy
fölvillantsa olvasói előtt azokat az ismereteket, amelyeket a
módszerváltás előtti történelemórákon a buksijába vertek. Dicsérendő,
hogy alaposan bemagolta a leckét, és egész jól emlékszik, mit olvasott a
Rákosi Mátyás, Révai József és Aczél György szellemiségében íródott
történelemkönyvekben. (A magyar egy „bűnös nép”, az „utolsó csatlós”, a
legalja, csak vereségeink voltak – azokra emlékezzünk, szégyelljük
magunkat, mindenről mi tehetünk. Satöbbi.) Kár, hogy azóta eltelt
nagyjából harminc év, a kommunisták – ha el nem is tűntek, de legalább –
átalakultak, és ami még fontosabb: új történelemtankönyvek
készültek. Ezekből már szőrmentén az is kiderül, hogy nem fosztogatás,
zsákmányszerzés, erőszakolás vezette dicső eleinket, hanem államérdek,
honvédelem. Az sem mellékes, hogy 907-ben az akkori Európa sereget
küldött ránk azzal a dicső céllal, hogy a magyarokat „kiirtsák” – csakhogy nem jött össze nekik. (Akkor sem.)
Sok érdekes olvasmányt ajánlhatnánk Tóta
W.-nek a témában, de minek: ha eddig nem tette, ezután sem olvasná el
azokat. Így hát csak ezt az egyet biggyesztem ide:
ez a hvg.hu-val „baráti” 24.hu-ról való, így van rá fél százalék esély,
hogy Tóta W. esetleg rákattint. A cikkecske tisztességgel
összefoglalja, miért torz az a szemlélet, amit évtizedekig tanítottak
Árpádék (mármint Árpád fejedelemék) hadjáratairól.
Mehetünk Ázsiába
De vissza Tóta W. írásművéhez! Ő, miután „banditának” és „büdös migránsnak”
nevezte eleinket, illetőleg a nyugati lovagok válaszcsapását – a saját
érdeklődési körének megfelelő nyelvezettel – plasztikusan érzékeltette
(„seggtől szájig”), a magyar jövendőt, az előttünk álló lehetőségeket is
a szájára vette:
Ebből aztán értettek, kisvártatva felvették a kereszténységet, és ma már milyen büszkék rá. Na pont így lesz ez a liberális demokráciával is. Esetleg visszamegyünk Ázsiába, de az már a mi bajunk lesz, meg Ady Endréé.
Nem, dehogy küldi ő vissza a magyarságot
Ázsiába! Hiszen odatette a mondat elejére, hogy „esetleg”. Miért is
küldené? Hiszen egész cikkéből csak úgy árad az a lángoló szerelem, amit
szülőhazája iránt érez.
Ugyanez a lángoló honszerelem vezette a tollát, amikor például az ötvenhatos szabadságharcunkról a minap azt írta: „1956-ban a kelkáposzta-főzelékért és a gépsonkáért harcoltunk”. Vagy amikor a magyarság drámai fogyása kapcsán pár hónapja megnyugtatta a nemzetet: „Most sem kevesen vagyunk, hanem buták.” Továbbá kifejtette: „Nosza,
ezt számoljuk ki: mibe kerül felnevelni egy átlagmagyart, és hogyan
aránylanak a képességei egy hasonló árú automatáéhoz? Megéri-e magyart
tenyészteni?” Szerinte kár a népességfogyáson rugózni, nem fontos, hogy többen legyünk, mint most, mert: „A ma
kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak.
Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim
tömegekkel”.
Be kell valljam, Tóta W.
Árpád cikkeit egyre nagyobb lelkesedéssel várom, mivel egy-egy ilyen
alávaló, gonosz mélyütése jobban „összerántja”, megerősíti a patrióta
magyarokat, mint egy egyszerű, hazaszerető írás. Szóval csak így tovább!
Jogban jártasaktól kérdezném:
VálaszTörléskimeriti ez a cikk a nagy nyilvánosság elötti közösség elleni uszitást?