Az Országgyűlés az
eddigi 29 700-ról 37 650-re növelte a Magyar Honvédség szervezeteinél
rendszeresíthető beosztások felső határát. A képviselők 136 igen
szavazattal, 25 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett hagyták jóvá a
honvédelmi miniszter erről szóló javaslatát.
Benkő Tibor a lépésről korábban azt mondta, a kormány célja, hogy erős
magyar honvédséget építsen, ehhez pedig növelni kell a hivatásos és még
inkább az önkéntes tartalékos katonák számát. A kabinet ehhez új, modern
fegyvereket szerez be, hogy a honvédek a vállalásuknak maximálisan meg
tudjanak felelni – tette hozzá.
Az elfogadott javaslat alapján a tisztek létszáma 5690-ről 6600-ra, az
altisztek száma 8845-ről 10 200-ra, a legénységi állomány 7895-ről 13
200-re emelkedik.
A honvéd tisztjelöltek száma 500-ról 800-ra, az altisztjelölteké 100-ról
250-re növekedik.
A kormánytisztviselői, közalkalmazotti és
munkavállalói állomány engedélyezett létszámkerete: 6600.
A felsorolt összlétszám nem tartalmazza a legfeljebb 20 ezer önkéntes
tartalékos, valamint a Magyar Honvédség rendelkezési állománya, továbbá a
Magyar Honvédség központi egészségügyi szervezetében a lakossági
ellátást biztosító státuszok számát.
Az indítvány a honvédség szervezeteinek fejlesztésével, a katonai
szervezetek feladatrendszereinek módosulásával, valamint a Zrínyi 2026
honvédelmi és haderőfejlesztési program célkitűzéseivel indokolta a
változtatásokat - írja a HVG.
Forrás: https://kuruc.info
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése