A 17 évre ítélt elsőrendű vádlott akár már jövő júliusban kiszabadulhat.
A tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost 2006. október 15-én ölték meg, miután kocsijával elsodort egy 11 éves olaszliszkai kislányt. Nyolc embert ítéltek el.Az elsőrendű vádlott, a kislány bátyja 17 évet kapott. Neki ítélt meg
a bíróság a rossz tartási körülményei miatt ötmillió forintos
kártérítést – írja a Bors az Echo TV Razzia című műsorára hivatkozva.A lap megkereste Szögi Lajos édesapját, aki azt mondta, ők eddig semmit sem kaptak a megítélt kártérítésből. Mást nem tehetünk, türelmesen várunk. Talán az ükunokánk hozzájut a pénzhez.
A lap azt is megtudta: a férfi alapesetben 2023-ban szabadulhatna, jó magaviseletéért akár már jövő júliusban kiengedhetik.
A brutális kegyetlenséggel kivégzett tanár özvegyének és árváinak több mint 40 milliós kártérítést ítélt meg a bíróság. Helmeczy László a család jogi képviselője korábban lapunknak azt mondta, eddig egy fillért sem fizettek a tanár szeretteinek a gyilkosok, ezért az általa alapított alapítványon keresztül szokott a nehéz helyzetben lévő családnak segíteni.
https://24.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése