Nagyon úgy tűnik, az RTL Klubnak nem volt elég, hogy a közelmúltban ugyanezen műsor negyedik szériája során alkalmazott hibás korhatár-besorolás miatt 143 millió forintos büntetést kapott, valamint újabb eljárás is indult ellenük a Szenzációs négyes című produkció miatt, amelyet szerintük a 12 éven aluliak is nyugodtan nézhetnek a meztelenkedés és szexuális utalások ellenére. Tovább feszegetik a pofonládát…
A Való Világ 9 erősebben nyitott, mint
eddig bármelyik “reality” műsoruk. Az adásokat hétköznap 22 órától,
vasárnap 17 órától vetítik, amelyek tele vannak trágárkodással
és minden percben olyan viselkedést állítanak példaként a fiatal
generációknak, mint a nyílt szexuális kapcsolatok, szexuális devianciák,
alkoholfogyasztás és még hosszasan sorolhatnánk.
Konzervatív értékrendű tévénézők
gyakorlatilag az első adásnap óta tiltakoznak, és a műsor beszüntetését
követelik, amely nyíltan értékromboló és most már azt is bebizonyította,
hogy semmibe veszi a nemzeti értékeinket. Az RTL Klub számára
nyilván vicces, hogy lábbal tiporhatják, becsmérelhetik történelmünket
és irodalmunkat. Mert ami történt, az a butaságon messze túlmutat.
A villalakók a rögtönzött műveltségi teszten négy kérdést kaptak:- Melyik hónap 28 napos?
- Hol található a Tüskevár?
- Ki volt Dugovics Titusz?
- Mely országokkal határos Magyarország?
A videó összeállítás alapján elmondható,
hogy az RTL Klub kirakatembereinek a fele legalább azzal tisztában van,
hogy a február hónap 28 napos, azonban az alapműveltségük ezen a ponton
véget is ér. Azt például a 12 szereplő közül kettő tudta, hogy a
Tüskevár regény. Egyikük közülük is megjegyezte, hogy utál olvasni,
tehát nem olvasta, így ennél többet nem is tud róla. Arra a kérdésre,
hogy hol található a Tüskevár, volt aki úgy felelt, Egerben, de a
válaszok között szerepelt Kaposvár és Mohács is.
A legfelháborítóbb mégis az, ahogy
Nándorfehérvár hőséről nyilatkoztak. A Való Világ fekete, félig
állítólag olasz hőse szerint – amit fennhangon adott elő, miután
közölte, hogy a kérdést sem érti – “Dugivocs Dugó a dugó feltalálója”.
Az egyik szőke díva nem is rejtette véka alá, hogy ő bizony gyűlöli a történelmet. Úgy gondolja, hogy a “történelem egyébként is primitív dolog”. Öröm
az ürömben, hogy legalább két szereplőnek derengett, hogy a törökökhöz
van köze Dugovicsnak, aki talán valami hadvezér volt és mélybe vetette
magát – a történelmi eseményt amúgy ők is Egerbe tették.
Utolsó kérdésnek kapták, hogy sorolják
fel, mely országok határosak Magyarországgal, ebből kiderült, hogy az
RTL friss arcait ha kitennénk például Szlovákiában, könnyen meglehet,
hogy haza sem találnának. Hazánkat a képzeletbeli térképen valahol
Görögország, Olaszország, vagy éppen Svájc szomszédságában keresték.
“Szerintem olasz is. Ugye abból indulok ki, hogy a határok hol vannak. Szerintem igen, Olaszország, oda busszal ki lehet menni”
– így érvelt az egyik szőkeség. A fiúk közül többen bedobták
Csehországot, de akadt aki még Jugoszláviára is tippelt. Igaz aztán
helyesbített, hogy az talán már nem Jugoszlávia.
A villalakók rendkívül jól szórakoztak
saját műveletlenségükön. Hatalmasakat kacarásztak, és mindössze ketten
gondolták úgy, ciki, hogy ennyire nincsenek tisztában alapvető dolgokkal
a saját országukról. Az őszinte vallomás egyetlen fiatal nő száját
hagyta el: “Történelmi szégyen vagyok”.
Az RTL Klub viszont nem éli meg
szégyenként, hogy estéről estére butítsa a tévénézőket és azt üzenje,
alapvető műveltségre sincs szükség ahhoz, hogy valaki érvényesüljön.
Sztár bárkiből lehet, mert az érték ma már valami egészen más, nem a
múltunk, történelmünk vagy hazánk földrajzának, irodalmának ismerete.
Legalábbis az RTL Klub szerint.
Azt is bizonyára viccesnek találták,
ezért került be az a párbeszéd is az összeállításokba, amikor a
villalakók Trianont is szóba hozták, nem is akárhogyan.
Az egyik ifjú hölgy ekként kérte számon játékostársát, amiért “kurva” jelzővel illette:Egy ország előtt kurvázol le, és még az országhoz tartozó nemtom’ hány területet, amit Trianontól elvettek, még azok is nézik szerintem, Erdélyből, Kárpátaljáról és Szlovákiából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése