Kárpátaljai magyar vezetők ellen uszító óriásplakátok jelentek meg október 20-ra virradóra a megye több pontján.
"Aktivistáink Kárpátalja számos településéről értesítettek bennünket arról, hogy ma hajnalban egy újabb magyarellenes gyűlöletkampány keretében "Állítsuk meg a szeparatistákat!" felirattal kárpátaljai magyar politikusat/közéleti személyiségeket ábrázoló óriásplakátok kerültek kihelyezésre. A közösségi médiában megkezdődött hangulatkeltés, majd a Mirotvorev oldalán megjelenő "kilövési lista" után azt gondolhattuk, hogy ennél lejjebb már nincs... Úgy tűnik tévedtünk, hiszen egyelőre ismeretlen tettesek (illetve megrendelők) gyakorlatilag célkeresztet tűztek ki a magyarság három közszereplőjének homlokára." - írta dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke közösségi oldalukon.
Az események kísértetiesen hasonlítanak az 1938-as Németországban bekövetkezett Kristályéjszakára, amikor központilag megtervezett és irányított erőszakhullám vonult végig az országban, s amely mind emberéletekben, mind pedig a magántulajdonban hatalmas károkat okozott.
Egy demokratikus berendezkedésű, európai értékeket valló, az Európai Unióba tartó ország hivatalos szerveinek azonnal cselekedniük kell ezeknek a plakátoknak az eltávolítása, illetve megrendelőinek a példás megbüntetése érdekében!
Ne engedjünk az uszításnak, próbáljuk megőrizni a békét! - olvasható a bejegyzésben.
https://www.karpatinfo.net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése