Különös
látvány fogadta kedd reggel a Sepsiszentgyörgy főterén sétálókat: a
Székely Mikó Kollégium Erzsébet park felőli első emeleti ablakaiba a
diákok iskolájuk nevét írták ki nagy méretű betűkkel. A második emeleten
a Református Kollégium felirat szerepelt, ezt később eltüntették. A
középiskolás diákok így tiltakoztak az ellen, hogy táblabírósági végzés
kényszere alatt a múlt héten eltávolították iskolájuk bejáratától a
Református Székely Mikó Kollégium feliratot.
Kisgyörgy Máté tizenegyedikes tanuló
szerint az iskola neve eszmei érték, amit a tábla múlt heti
eltávolításával elvettek tőlük, ezért tartják fontosnak, hogy
megmutassák: vállalják, hogy magyar diákok és a Székely Mikó Kollégium
tanulói. Annak ellenére, hogy kisebbségben élünk, magyarul tanulunk,
magyar iskola diákjai vagyunk, a magyar kultúrát műveljük és ezt meg is
szeretnénk mutatni – mondotta. Barti Norbert Szilárd is úgy gondolja,
egy magyar iskolának legyen kitéve magyarul is a neve, Necșulescu Evelin
pedig úgy fogalmazott: bár tudják, nem rajtuk múlik a döntés, hogy a
felirat visszakerüljön a bejárathoz, de fontos, hogy saját eszközeikkel
ők is tegyenek ennek érdekében, ezért tartja nagyon jó döntésnek az
ablakos akciót. Ugyanígy vélekedett Szőke Szabina, Szilágyi Dorka,
Barabás Iringó és Bagoly Eszter, akik azt is elmondták: szívesen
öltöztek erre a napra ünneplő fekete-fehérbe, mert ezzel is le szeretnék
róni kegyeletüket 1956 hőseinek emléke előtt, és jónak tartják, hogy a
magyarórán a tanár ennek a napnak a szerepéről beszélt.
A Székely Mikó Kollégium igazgatója távollétében Kubánda Miklós
aligazgatót kérdeztük az ablakba kihelyezett feliratról. Az iskolavezető
lapunknak azt mondta, kellemes meglepetés volt számára, amikor reggel
meglátta, és az érintett osztályok diákjainak jelezte: nincs ellene
kifogása. Büszke arra, hogy október 23-án ünneplőbe öltöztek a
középiskolások, a tanárok pedig elsősorban történelem- és magyarórán
beszéltek ennek a napnak a fontosságáról.

Lapunk érdeklődésére a Református Kollégium igazgatója elmondta,
nem volt kifogása az ablakokban megjelenő Református Kollégium felirat
ellen, de mert iskolájukban senki nem tudott az akcióról, ezért
távolították el. Berekméri Annamária szerint a diákok éltek
szabadságjogukkal, és ez nem baj, de úgy gondolja, erről a
kezdeményezésről kellett volna tudniuk az ő diákjaiknak is. A
takarítószemélyzettől arról értesült, hogy hétfőn délután tették fel a
feliratot olyan tanulók, akik nem a Református Kollégiumhoz tartoznak,
ezért az igazgató úgy véli, mikós diákok voltak, és szerinte csupán
annyiról van szó, hogy a két iskola diáktanácsa nem egyeztetett erről.
A parkban megkérdezett járókelők azt mondták, igazuk van a diákoknak, hogy tiltakoznak a tábla eltávolítása ellen.
Kelemen Csaba szerint jogtalanul vették le az iskola magyar
feliratát, nem érti, kit zavart az, Aczél László pedig úgy véli,
bukaresti utasításra történt a táblaakció, ami mélyen sérti a helyi
magyar közösséget.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata az iskola fenntartójaként
táblabírósági végzés kényszere alatt távolította el múlt pénteken a
Református Székely Mikó Kollégium feliratot. Tavaly augusztusban az
örökös magyarellenes feljelentő, Dan Tanasă az általa bejegyzett
Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevében indított keresetet
Sepsiszentgyörgy polgármestere ellen, s bár első fokon veszített, a
Brassói Táblabíróság helyt adott keresetének.
Jelenleg egy magyar nyelvű és ugyanolyan tartalmú román nyelvű
tábla szerepel az iskola falán Székely Mikó Elméleti Líceum
megnevezéssel, amit Kubánda Miklós amiatt kifogásol, mert nem fedi a
valóságot, hisz az iskola hivatalosan rég megkapta a főgimnázium
besorolást.
3szek.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése