
„Ebben a kérdésben a rettenetesen rosszul értelmezett romániai jogszabályok is a mi oldalunkon állnak, hiszen régi fényképekkel, képeslapokkal tudjuk bizonyítani, hogy a műemlék épület homlokzatán már építésekor ott volt a Székely Mikó Kollégium felirat. Ezt a kommunisták eltávolították, majd az épület felújításakor került ismét elő”, mondta
Antal Árpád. Hozzátette: létezik egy világos jogszabály, amely szerint a
műemléképületeken a bizonyítható, eredeti állapotot kell
visszaállítani, ez történt meg a Székely Mikó Kollégium iskola épülete esetében is, így az évszázados felirat a homlokzat eleme.
„A provokációnak is megvannak a határai!”
Antal
Árpád rámutatott, hogy az iskola bejárata mellől múlt héten jogerős
bírósági ítélet következtében eltávolított „Református Székely Mikó
Kollégium” felirat esetében valóban értelmezhető volt a jogszabály, az
épület homlokzatán lévő évszázados „Székely Mikó Kollégium” felirat
esetében a törvény világos. Emlékeztetett, hogy a Dan Tanasă által a székelyföldi polgármesteri hivatalok „Községháza” feliratai esetében is az volt az alapkérdés, hogy a felirat műemléképületen szerepel-e, vagy új épületre írták azt fel.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró úgy véli, nincs garancia arra, hogy a román igazságszolgáltatás is így értelmezi a törvényt, hiszen az a tapasztalat, hogy nem mindig az igazságot keresik, főleg ha rólunk, magyarokról van szó. „Felszólítom azokat az erőket, amelyek kitalálták, támogatják és információval látják el Dan Tanasăt, hogy van egy határvonal, amit nem lehet átlépni. A provokációnak is megvannak a határai”, mondta Antal Árpád.

Antal Árpád büszke a mikós diákokra
„Beszéltünk arról bizonyos körökben, hogy a mai fiatalok ingerküszöbét nem érik el a jogfosztások, másként viszonyulnak a nemzeti ügyekhez mint ahogyan elvárnánk. Most kifejezetten örülök, hogy még ha rossz dolog is történt, ez elérte a diákok ingerküszöbét”, mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester, aki megköszönte a mikós diákoknak, hogy miután kénytelenek voltak levenni a „Református Székely Mikó Kollégium” táblát, válaszként az épület főtér fele néző ablakaiba, papírlapokra írták ki az iskola nevét.

Slagerradio.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése