2018. július 23., hétfő

Folytatódnak a megfélemlítések

Folytatódnak a román állam megfélemlítő akciói – mondta Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő a Magyar Polgári Párt megyei szervezetének székházában tegnapi sajtótájékoztatóján, melyet a terrorizmus vádjával bebörtönzött kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán meglátogatása után tartott. Ugyanott Bedő Zoltán közíró, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője beszámolt arról, hogy el akarják hallgattatni, ugyanis „háborús bűnösök kultuszának ápolásáért” Dan Tanasă feljelentette a brassói táblabíróság melletti ügyészségen.
  • Bedő Zoltán és Kulcsár-Terza József
    Bedő Zoltán és Kulcsár-Terza József
Kulcsár-Terza József képviselőként látogatott a feketehalmi börtönbe. Két órán át tárgyalt az elítéltekkel, akiket embertelen körülmények között tartanak, kilencágyas, tíz négyzetméteres cellában jelenleg hetedmagukkal. „Megengedhetetlen, hogy gyilkosokkal, tolvajokkal egy helyre legyenek bezárva, hisz a két székely-magyar embert jogtalanul tartják ott. Az, ami ma Romániában történik, több mint felháborító!” – jelentette ki. Hozzátette: ha így folytatják, ártatlanokat ítélnek szabadságvesztésre, akkor politikai börtönöket kell létesíteni.
A képviselő szerint az elítéltekkel szolidarizáló múlt heti kézdivásárhelyi tüntetésen kevesen voltak, pedig ez az ügy a teljes magyar közösségről szól, hiszen megfélemlítési akció. „Oda jutottunk, hogy bezárják iskoláinkat, vezetőinket meghurcolják, szimbólumainkat nem használhatjuk, gyerekeinket nem taníttathatjuk anyanyelvünkön úgy, ahogy szeretnénk. Ha kevesen is vagyunk bátrak, üzenem: tenni fogunk azért, hogy ez ne történhessen meg többé” – jelentette ki Kulcsár-Terza József. Jelezte, hétfőtől aláírást gyűjtenek egy hónapon át az elítéltek „ártatlanságának fenntartására” Háromszék városaiban, Sepsiszentgyörgy több pontján.
Az íveket átadják majd a családoknak, hogy az ügyben, elsősorban az európai fellebbviteli bíróságon felhasználhassák.
Annak alátámasztására, hogy folytatódnak a román állam megfélemlítő akciói, a képviselő átadta a szót „harcostársának”, Bedő Zoltánnak. Utóbbi elmondta, első bebörtönözésük óta szoros kapcsolatban áll az elítéltekkel. A Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetőjeként tiltakozásokat szervezett, de most egy másik ügyet emel ki. Dan Tanasă feljelentette a brassói táblabíróság melletti ügyészségen a Wass Albert halálának évfordulóján szervezett megemlékezésért, „háborús bűnösök kultuszának ápolásáért”. Be is hívatták, és kihallgatták a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi osztályán.
Az író halálának évfordulóján évek óta szervezett megemlékezést, érdekes, hogy eddig semmi sem történt, ám ezúttal, február 17-én ott volt a rendőrség két képviselője, felvételt készítettek, fotóztak. Az is érdekes, hogy a rendőrség figyelmeztette a Háromszék és a Székely Hírmondó szerkesztőségét, amiért a megemlékezésre szóló felhívást közzétették. Ezáltal közvetve üzentek, jobb ha elmarad a rendezvény.
Dan Tanasă újságíróként is megtámadta őt blogján, a Wass Albertről szóló jegyzetének a fordítását is közölte.
Ezek is benne vannak a bűnügyi iratcsomójában, tette hozzá Bedő Zoltán, kiemelve: a rendőrségen is elmondta, most is hangsúlyozza, amíg ő él és szabadlábon van, Wass Albertről meg fog emlékezni, őt nem lehet megfélemlíteni. Ezek után Wass Albert ártatlanságát hangoztatva elmondta, 1946-ban egy kommunista népbíróság halálra ítélte anélkül, hogy jelen lett volna, védelmet biztosított volna számára. Egyetlenegy jogász sem volt a bírói testületben. A mai Románia, mely azt vallja magáról, hogy demokratikus jogállam, elutasította a perújrafelvételi kérelmet. Az amerikai hatóságok ötször is utánanéztek Wass Albert múltjának 1951 és 1979 között, amikor bevándorlási engedélyt kért, amikor állampolgárságot igényelt, amikor Nicolae Ceauşescu kommunista államfő a kiadatását kérte, amikor fia, Wass Huba felvételizett a katonai akadémiára, és később, amint emelkedett a ranglétrán. Utóbbi dandártábornoki rangot ért el, majd a brüsszeli NATO-központban az észak-atlanti katonai szövetség főtitkárának és vezérkari főnökének főtanácsadója volt. Bedő Zoltán üzeni a hatalom képviselőinek, amennyiben tovább zaklatják, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéhez és Wass Hubához fordul.
 
3szek.ro


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése