
Elsősorban az ukrán nyelv
használatához, tanulásához teremtjük meg a feltételeket, hogy Ukrajna
állampolgárai tudjanak ukránul – jelentette ki Volodimir Hrojszman
miniszterelnök pénteken Ungváron, miután kárpátaljai munkalátogatásának
első állomásaként felkereste a Dayka Gábor Középiskolát.
A magyar oktatási nyelvű tanintézetben
Lilija Hrinevics oktatási miniszterrel közösen tett látogatását követő
sajtótájékoztatóján Volodimir Hrojszman – utalva az ukrán tanügyi
törvénynek a nemzetiségek anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogait csorbító
rendelkezései miatt Magyarországgal és a kárpátaljai magyar
szervezetekkel kialakult vitára – elmondta, “a nyelvi kérdést jelenleg
egészen más vonatkozásban használják fel”. Ukrajna álláspontját
ismertetve kiemelte: “Soknemzetiségű, többkultúrájú ország vagyunk,
különösképp Kárpátalja, és mi értékeljük, tiszteljük a nemzetiségi
kisebbségek jogait. Nagy európai nemzet, ország vagyunk, amelynek megvan
a saját ukrán anyanyelve, ezért elsősorban az ukrán nyelv
használatához, tanulásához teremtjük meg a feltételeket, hogy Ukrajna
állampolgárai tudjanak ukránul.” Hozzátette, emellett Ukrajna – a
kérdésben elfoglalt álláspontjának megfelelően – minden
kötelezettségének eleget fog tenni a nemzetiségi nyelvű oktatást
illetően, ahogyan azt a törvények előírják.
Az ukrán kormányfő kifejtette: az ungvári magyar iskolában tett látogatása során azt tapasztalta, hogy a tanulók nagyon jól beszélnek ukránul, miközben a saját nemzetiségük nyelvén tanulnak. “Ez az iskola jelkép, amely egyúttal felveti a kérdést, hogy vannak (Kárpátalján) olyan települések, ahol senki nem beszél ukránul” – mondta, megjegyezve, hogy ezzel “lényegében sérülnek az ukrán állampolgár jogai, mivel az ukrán állampolgárnak tudnia kell ukránul”. Hozzáfűzte, egy másik ország állampolgárságának felvétele esetén is alapfeltétel az adott ország nyelvének ismerete. Befejezésül hangsúlyozta, “fejleszteni fogjuk az ukrán nyelvet, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a nemzetiségi kisebbségek számára is meglegyen a lehetőség a fejlődéshez, mert a többkultúrájúság a mi kincsünk”.
A mukachevo.net munkácsi hírportál beszámolója szerint az ukrán
kormányfő látogatása előtt az ungvári magyar középiskola bejárata mellől
levették a magyar nemzeti zászlót, csak az ukrán állami lobogót hagyva
ott. A tanintézet vezetése a híroldal érdeklődésére nem adott
magyarázatot a zászlólevételre.Az ukrán kormányfő kifejtette: az ungvári magyar iskolában tett látogatása során azt tapasztalta, hogy a tanulók nagyon jól beszélnek ukránul, miközben a saját nemzetiségük nyelvén tanulnak. “Ez az iskola jelkép, amely egyúttal felveti a kérdést, hogy vannak (Kárpátalján) olyan települések, ahol senki nem beszél ukránul” – mondta, megjegyezve, hogy ezzel “lényegében sérülnek az ukrán állampolgár jogai, mivel az ukrán állampolgárnak tudnia kell ukránul”. Hozzáfűzte, egy másik ország állampolgárságának felvétele esetén is alapfeltétel az adott ország nyelvének ismerete. Befejezésül hangsúlyozta, “fejleszteni fogjuk az ukrán nyelvet, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a nemzetiségi kisebbségek számára is meglegyen a lehetőség a fejlődéshez, mert a többkultúrájúság a mi kincsünk”.
Az ukrán parlament által tavaly szeptemberben elfogadott új oktatási törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke több ország, köztük a szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen cikke kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett. Az 5. osztálytól felfelé minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint a 7. cikk sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.
Az ukrán parlament előtt több olyan nyelvtörvénytervezet is van, amelyek elfogadásuk esetén jelentősen korlátoznák a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvhasználatát, teljes mértékben a magánéletbe szorítva vissza a kisebbségi nyelveket. A kárpátaljai magyar szervezetek a kisebbségi nyelvhasználati jogok csorbítására irányuló nyelvtörvénytervezetek ellen a múlt év márciusában 65 ezer aláírást gyűjtöttek össze és juttattak el az ukrán állam vezetéséhez.
Magyarforum.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése