Hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást a rendőrség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal ellen. A kivizsgálás a március 15-ei rendezvény közbeszerzési eljárásának törvényességére irányul. Idén is díszbe öltöztetik a várost, még ha az nem is tetszik mindenkinek. A múlt évhez hasonlóan idén is díszbe öltöztetik Székelyudvarhelyt, hiszen ez is hozzájárul a méltó ünnepléshez, akkor is, ha ez nem mindenkinek tetszik – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Gálfi Árpád polgármester. Hozzátette, az örömbe némi üröm is vegyül, mivel a rendőrséghez bűnügyi feljelentés érkezett hivatali visszaélésről a díszítőelemek vásárlásával kapcsolatosan. A polgármester kijelentette, törvényes és hivatalos úton jártak el, és ezt bizonyítani is tudják.
A háromnapos rendezvénysorozat 42 ezer lejes költségvetését a februári tanácsülésen hagyták jóvá a városatyák, ebből 15 ezer lejt vállalkozói támogatásokból valósítottak meg. HIRDETÉS Még nem tudni, ki a feljelentő „Gondolom, hogy engem és munkatársaimat akarják megfélemlíteni az ünnep előtt. Február 27-én kiírtuk a közbeszerzést, március elsején már a rendőrség el is indította a város ellen az eljárást.
A gyerekeknek egyszer használatos esőkabátok és zászlócskák vásárlására közbeszerzést írtunk ki, erről tenderfüzet készült. Az összeget szponzorok ajánlották fel, nem közpénzből akartuk finanszírozni. A törvényeket betartva jártunk el, amit az iratok is igazolni fognak. Nem tudom, ki a feljelentő, arra is várni kell, míg megtudjuk, ennek mi az oka és célja” – közölte lapunkkal a polgármester.
Szekelyhon.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése