Egy héttel a megyei választások előtt a
nyelvtörvényre hivatkozva leragasztatta a szlovák kulturális
minisztérium a Magyar Közösség Pártjának (MKP) több választási
óriásplakátját – jelentették be pénteken, Párkányban (Stúrovo) tartott
sajtótájékoztatójukon a felvidéki magyar párt politikusai.
“A kulturális minisztérium nyelvrendőrsége az ügyben tett polgári
feljelentésre, illetve a nyelvtörvényre hivatkozva felszólította a
választási óriásplakátjainkat kihelyező két céget, hogy a plakátjainkat
távolítsák el, vagy hozzák összhangba a nyelvtörvénnyel” – tájékoztatta
az MTI-t Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke, aki egyben a felvidéki
magyar párt megyeelnökjelöltje is a plakátleragasztás által érintett
Nyitra megyében. Elmondta: a kulturális tárca, a nyelvtörvényre
hivatkozva azzal indokolta felszólítását, hogy a plakátokon szereplő
kétnyelvű (magyar és szlovák) szövegben a szlovák kisebb betűmérettel
szerepel, valamint azzal is, hogy a szövegben a “megyei választások”
szókapcsolat csak magyar nyelven jelenik meg.
A felszólításra reagálva az egyik reklámcég fehérre ragasztotta át a
párt hirdetőfelületeit. A másik cég is ugyanezt tette, ám a plakátokat
megrendelő MKP-val történt egyeztetés után a fehér felületre, szlovák
nyelven “A szlovák kulturális minisztérium cenzúrája – az eredeti
szöveget a nyelvrendőrség betiltotta” feliratot ragasztották.
A felvidéki magyar párt több szempontból is helytelennek tartja az
államnyelvtörvény most alkalmazott azon előírását, amely minden
feliratnál – jelen esetben a politikai hirdetéseknél – a szlovák nyelv
kötelező használatát írja elő. Ezzel kapcsolatban ugyanis azt tartják:
egy politikai párt saját maga döntheti el, hogy kiket kíván
megszólítani.
“Annak meghatározását, hogy kampányunk során választóink támogatását
milyen nyelven és külalakkal kérjük, alapvető politikai szabadságjognak
tartjuk. Az MKP természetesnek tartja, és a jövőben is ragaszkodni fog
hozzá, hogy elsősorban választói anyanyelvén kampányoljon, és plakátjain
a magyar nyelvet hangsúlyosabban szerepeltesse” – írták az MTI-nek
eljuttatott állásfoglalásukban.
(MTI)
Nahát eszi a fene újra a tótokat -- készülnek nevelni a befogadott migránsokat ?? lehetséges részükről, hiszen pontosan olyanok mint a bocskoros oláhok -, kétkulacsos gazemberek
VálaszTörlés