2017. április 11., kedd

Árus Zsolt felvette a kesztyűt Dan Tanasăvel szemben

Nem a székelyföldi románok érdekeit védi, hanem a magyarság jogait sérti a magyar intézmények ellen indított perei nyomán közismertté vált Dan Tanasă – jelenti ki Árus Zsolt. Miután végigolvasta a Tanasă pereiről megjelent információkat és az illető blogját is, Árus Zsolt arra a következtetésre jutott, hogy az önmagát a románok jogvédőjének nevező Tanasă senkinek a jogait nem védi, csak a magyarokat támadja. A több tucat per között nincs egyetlen egy sem, aminek a témája valami olyasmi lenne, hogy valahol valami csak magyarul van kiírva, és írják ki románul is. Nem az a perek tárgya, hogy valamelyik közhivatalban nem tudott volna szót érteni románul. Azaz, nem az a gondja, hogy az esetleges románok elleni diszkriminációra hívja fel a figyelmet. Kivétel nélkül az összes per témája vagy az, hogy valahonnan távolítsanak el egy zászlót (legyen az a településé, Székelyföldé vagy valamely más országé), vagy pedig az, hogy valahonnan távolítsanak el egy magyar feliratot – fogalmaz Árus Zsolt.

 Hozzáteszi, Tanasă közéleti megszólalásai szintén nem a jogvédelemről szólnak, hanem ezekben vagy szidja a magyarokat, mert túl sok jogot követelnek maguknak, vagy pedig szidja a hatóságokat (parlament, kormány, prefektusok stb.), mert azok túl sok jogot biztosítanak a magyaroknak. Ebből szűri le Árus Zsolt a következtetést egy ember, akinek a tevékenységére ezek jellemzők, nem jogvédő, hanem elvakult nacionalista, jogsértő. „Hogy ez mennyire így van, azt tökéletesen mutatja a blogja, ahová rendszerint provokatív »híreket« tesz fel (hogy ezek a magyarok már megint miket követelnek, meg hogy a hatóságok miképpen hordozzák a tenyerükön a magyarokat), majd szemforgatva arra biztatja az olvasókat, hogy mondjanak véleményt. A névtelenül írható vélemények pedig – minő meglepetés – nagyrészt magyarellenesek, rágalmazók, sértők és fenyegetők. Ezek pedig ott virítanak hónapok vagy évek múltával is, esze ágában nincs bárkit fegyelmezni, netán a hozzászólásokat moderálni vagy törölni. Sőt, néha biztatóan ő is beleszól, még vadabb bejegyzésekre sarkallva ezzel a hozzászólókat” – állapítja meg Árus.

Ez azonban büntetendő – szögezi le Árus Zsolt, és közli, panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, amiben azt kéri, állapítsák meg, hogy Dan Tanasă több rendben és súlyosan megsértette a diszkrimináció tilalmára vonatkozó jogszabályt, ezért büntessék meg, s ráadásképpen kötelezzék arra, hogy a megbüntetésére vonatkozó határozatot hozza nyilvánosságra a sajtóban.

szekelyhon.ro



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése