2017. március 1., szerda

Marosvásárhelyi iskolaügy: egyenként idézi be a szülőket a DNA

A Korrupcióellenes Ügyészség egyenként idézi be kihallgatásra a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szüleit. Az elmúlt három napban több tíz szülőt hívtak be, azokat, akik ezelőtt két évvel átíratták gyermekeiket a római katolikus gimnáziumba. A portálnak egy név nélkül nyilatkozó szülő elpanaszolta: két rendőr hozta a házukhoz a felszólítást, hogy jelenjen meg a korrupcióellenes ügyészségnél. Hozzátette: az eljárás az egykori Securitate kommunista politikai rendőrség módszereire emlékeztette.

A Maszol.ro portál szerint egy-egy szülő kihallgatása egy-másfél órát tart, és a beidézetteket titoktartásra kötelezik: nem mondhatják el, hogy mit válaszoltak az ügyészek kérdéseire. A vádhatóságot többek között az érdekelte, hogy mit tudnak a katolikus iskola alapításáról, hogy miért íratták a katolikus gimnáziumba a gyerekeiket, önként vagy mások sugallatára döntöttek erről.

Csíky Csengele, a szülői bizottság tagja a portálnak elmondta: nem tudja, mi a szándéka az ügyészségnek, de az eljárás óriási riadalmat keltett, és nagyon megviselte a szülőket. A szülők közösségi oldalt hoztak létre, ahol tájékoztatják egymást az újabb fejleményekről. Ugyanakkor jogi segítséget is kértek. Tudni akarják, mivel jár egy ilyen kihallgatás, mik lehetnek a jogi következményei.

Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd a Maszol.ro-nak adott nyilatkozatában kimondottan zaklatásnak tartotta a szülők ügyészségi kihallgatását. Szerinte semmi sem indokolja ezt a lépést. Emlékeztetett, hogy a szülőnek jogában áll ügyvéd és tolmács jelenlétét kérni a kihallgatáson. Azt is hozzátette azonban, hogy a beidézetteknek kötelességük megjelenni az ügyészségen, mert ha nem tesznek eleget a felszólításnak, rendőr kíséri be őket.

Pénteken az RMDSZ közleményben ítélte el, hogy a római katolikus gimnázium működését bírói döntés hiányában megpróbálják ellehetetleníteni, és lelkileg gyakorolnak nyomást a szülőkre, meghátrálásra kényszerítve őket.

„Arra kérjük a szülőket, hogy ne engedjenek a nyomásnak, félnivalójuk nincs, hiszen ők jóhiszeműen íratták be gyermekeiket az iskolába. Ez a folyamat a DNA hatalommal való visszaélése" – írja közleményében az RMDSZ.

Erdely.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése