Súlyos
incidens történt hétfőn a vajdasági Szabadkán, melynek során egy fiatal
magyar lány mobiltelefonját lopták el bevándorlók. A rablás során senki
sem sebesült meg, ez azonban a szerencsének is köszönhető, mivel
kiderült, hogy az egyik elkövetőnél kés is volt.
A lány éppen a barátját várta az egyik
szabadkai egészségház előtt, miközben mobiltelefonját használta. Ekkor
két migráns támadt rá, akik kitépték kezéből a telefont és elfutottak a
közelben található vasútállomás felé – írta meg a Pannon RTV televízió tudósítására hivatkozva az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása.
A megriadt lányt a környéken dolgozó taxisok is hallották, akik a lánnyal közösen a migránsok után eredtek.
A rablásról a helyi taxisok azonnal
értesítették rendőrséget. A hatóság emberei szerencsére gyorsan a
helyszínre érkeztek és előállították az elkövetőket.
A megtámadott leány egy hivatalos
rendőrségi igazolással együtt végül visszakapta az ellopott
mobiltelefont – olvasható a magyarszo.rs portálon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése