2016. december 6., kedd

„A románok átlépték azt a határt, amit a magyarság el tud fogadni”

Nem csitul a magyar–román diplomáciai botrány. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: már korábban az asztalra kellett volna csapni. A magyar kormány képviselői azután szólaltak fel, hogy a volt román államfő Románia határának kiterjesztéséről írt egy internetes bejegyzésben.
„Amit Basescu elnök úr mondott, hát, szerintem a szavai minősítik a nyilatkozót” – mondta Szijjártó Péter, külügyminiszter.

Rég látott mélypontra süllyedtek a román–magyar diplomácia kapcsolatok a volt román államfő kijelentése nyomán. Traian Basescu a Facebookon üzente meg: Románia a Tiszáig tart. Az ügy előzménye, hogy a magyar külügyminiszter korábban kijelentette: a december 1-jei román nemzeti ünnepen, melyen Erdély Romániához csatolását ünneplik, egyetlen magyar diplomata sem vehet részt.
„A magyar embereknek nincsen mit ünnepelniük december 1-jén, pláne nem a románokkal együtt. Helyes az a döntés, hogy a magyar diplomaták ne járjanak fogadásokra ezen a napon, amelyet a román követségek szerveznek. Mi tiszteletben tartjuk mások történelmi érzékenységét, de most az az időszak jött el – elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megköveteljük –, hogy mások is tartsák tiszteletben a mi történelmi érzékenységünket” – tette hozzá a külügyminiszter.

„A románok átlépték azt a határt, amit a magyarság el tud fogadni”
A miniszterelnök-helyettes szerint már korábban is keményen kellett volna fellépni. Semjén Zsolt utalt arra, hogy a román korrupcióellenes hatóság nemzetiségi alapon intézett támadást erdélyi magyar intézmények ellen, egyes magyar politikusokat pedig kitiltottak Románia területéről.
„Intézményes támadás zajlik a magyarság ellen, ezért én például személy szerint is harcosan azon az állásponton vagyok, hogy a kisebbségi vegyes bizottságban ne írjunk alá semmilyen jegyzőkönyvet. Mert annak, hogy mosolygunk, és úgy csinálunk, mintha minden szép és jó lenne, miközben ennek az ellentéte igaz, nincs értelme. Világosan meg kell mondani a románoknak, hogy átlépték azt a határt, amit a magyarság el tud fogadni” – fogalmazott Semjén Zsolt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint az erősödő magyarellenes hangnem és Basescu kijelentése mögött egyebek között a decemberi román parlamenti választás áll. „Mindaddig, amíg van erre fogadókészség – a választópolgárok körében márpedig van, hiszen itt, Romániában és mondhatnám: talán Közép- és Kelet-Európában sajnos még mindig az ellenségképpel és a félelemmel lehet a legjobban mozgósítani –, addig élni is fognak ezzel az eszközzel. Én megvárnám december 11-ét, talán vegyünk egy mély lélegzetet, és utána nézzük meg, üljünk le, és próbáljuk rendezni a közös dolgainkat” – mondta Toró T. Tibor.
A hétvégén esedékes voksoláson a legnagyobb magyar párt, az RMDSZ támogatására buzdítja az erdélyi és partiumi magyarokat az Orbán-kormány.

http://hirtv.hu/

1 megjegyzés :

  1. Újra és újra csak azt lehet mondani , hogy nagy úr a tehetetlenség ,, talán az összefogás , összetartozás megerősíti a nemzetünket , ami vezethet jobb időkre --nagyon oda kellene figyelnünk minden oláh aljasságra -

    VálaszTörlés