A román és a magyar intézménynév-feliratot is
eltávolították szerdán a korondi polgármesteri hivatalról, miután az
önkormányzat pert vesztett a magyarellenességéről elhíresült Dan Tanasă
blogger ellen.
Katona szerint összefogásra lett volna
szükség a magyar felirat megmentéséért
Konzultáltam a hasonló okokból beperelt polgármesterekkel, ahol
végleges ítélet született, és mindenütt leszedték a feliratokat –
közölte Katona Mihály. Az egyetlen megoldás az lett volna a kültéri,
kerámiából készített felirat megmentésére, ha a településvezető
magánszemélyként az emberi jogi bírósághoz fordul, ám a per évekig
elhúzódott volna, és nagyon költséges lett volna.
„Egyedül a községcímert hagyjuk fent az épületen, mert annak a
használatára kormányhatározatunk van. A magyar községháza felirattal
együtt a román »primăriát« is eltávolítottuk” – fogalmazott. Katona
szerint a bíróságok rutinszerűen kezelik a hasonló pereket, szinte előre
lehet tudni az ítéletet. Ahol bíróságra került az ügy, ott el kellett
távolítani a magyar feliratot.
„Korond nem az első pórul járt település. Hol vannak ilyenkor a
politikusaink? Engem senki sem keresett meg, még az RMDSZ részéről sem,
hogy mi a helyzet a perrel, vagy esetleg azzal, hogy jogi hátteret
biztosítanának. Nem lehetett volna közösen fellépni a hasonló ügyekben? A
felirat eltávolítása számomra érzelmi kérdés is, legalább annyira
fontos, mint az utak leaszfaltozása” – fakadt ki az elöljáró. Az
önkormányzat következő lépése a hatályos törvények áttanulmányozása és
az új felirat megtervezése lesz, addig felirat nélkül marad a községháza
– tette hozzá a polgármester.
http://www.szekelyhon.ro/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése