Három ifjúsági szervezet kezdeményezésére
tüntetést szerveznek május 29-én Kézdivásárhelyen a Hatvannégy Vármegye
Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőinek meghurcolása ellen tiltakozva – írja
a Krónika.

A
HVIM, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta ifjúsági szervezet
képviselői hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatójukon leszögezték: az
ügyészség Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztálya (DIICOT) által
összeállított vádirat teljes mértékben valótlan állításokon alapul. „Ha
hagyjuk, hogy közösségünk tagjait meghurcolják valós indokok nélkül,
akkor visszatérünk a huszadik század sötétebb pillanatait idéző
módszerekhez” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke.
Az ifjúsági szervezetek várnak minden erdélyit a kézdivásárhelyi
tüntetésre, „hogy közösen fejezzék ki felháborodásukat, kiállva a
meghurcolt fiatalok mellett”.
A vádiratban a
DIICOT arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy nyilvánítsa fasiszta,
rasszista és xenofób szervezetté a Romániában jogi személyiséggel nem
rendelkező HVIM-et, valamint a Romániában is bejegyzett Szent László
Serege Egyesületet, amelyek tevékenysége és jelképei tiltottak Románia
területén. Mint a vádiratban írják, a magyar szélsőségesek nyelvi
leleményességgel játsszák ki a román jogszabályokat: nem felvonulást,
hanem megemlékezéseket szerveznek, utóbbihoz pedig nincs szükség
hatósági engedélyre.
A vádirat szintén
megjegyzi, hogy Beke István egy tonnát meghaladó állítólagos,
robbanóanyag gyártására alkalmas pirotechnikai eszközt gyűjtött össze,
és az állításhoz képeket is mellékeltek. Valójában a képeken az látszik,
amint Beke a teljességgel legális, minden nagyobb településen
megtalálható airsoft-klubok által is használt, az egészségre teljesen
ártalmatlan „gránátokat” rak össze. Az airsoft, mint hobby és
kikapcsolódási foglalkozás Romániában is elterjedt, a különböző
körülhatárolt „lőtereket” gyakran cégek is igénybe veszik csapatépítés
céljából.
A vádirat szerint a szélsőséges
szervezetek rendezvényeinek – ahova katalán, baszk, észak-ír
politikusokat hívnak meg – az a célja, hogy románellenes érzelmeket
keltsenek a magyar közösségben. A DIICOT a vádirat illusztrálására a
székely szabadság napjának a marosvásárhelyi rendezvényén készült
fotókat is felhasznált.
[Forrás: Molnár Rajmond – Krónika]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése