Pert vesztett az önkormányzat, letakarták a Községháza feliratot. A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves
Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének
homlokzatán.
Az épületben egy ideje a kultúrotthon rendezkedett be, ezért a felirat elé egy molinót húztak ki, amelyen két nyelven jelenik meg a művelődési ház felirat. Simon András, Nagybacon polgármestere emlékeztetett, a Kovászna megyei prefektúra már évekkel ezelőtt felszólította az önkormányzatot a felirat eltüntetésére, majd pert is indított.
„Két éve pereskedünk, és a napokban kaptunk a törvényszékről egy értesítést, hogy a felirat nem törvényes. Közölték továbbá, hogy a megyei főépítész szerint az ingatlan nem szerepel a műemlékjegyzékben. Ezt mi is csak most tudtuk meg, hiszen korábban úgy volt, hogy felveszik a listára. Ezek után arra jutottunk, hogy nincs értelme a további fellebbezésnek, hiszen elveszítettük a hivatkozási alapot is” – mondta el a Krónikának Simon András.
Az elöljáró emlékeztetett, három évvel ezelőtt az akkori Kovászna megyei prefektus több polgármester ellen pert indított, mert a hivatalra kitűzték a székely zászlót, vagy a homlokzatokon nagy betűkkel csak magyarul szerepel a községháza, illetve városháza felirat.
Foter.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése