Kedden
a Marosvásárhelyi Táblabíróságon jogerős ítélet született Tóth Ferenc
ügyében, aki tavaly Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán: a
vádlottat felmentették és elrendelték, hogy a hatóság helyezze vissza a
szobrot az eredeti helyére.
Alapfokon a segesvári bíróság fasiszta, rasszista és xenofób ideológia
terjesztéséét tízezer lejes bírsággal sújtotta a szovátai illetőségű
férfit, és a szobor elkobzását is jogosnak ítélte. A tavaly novemberben
meghozott ítélet a béke és emberiség elleni bűncselekményeket elkövető
személyek kultuszát tiltó, 2012/187-es számú jogszabály alapján
született.
Mint arról beszámoltunk, Tóth Ferenc tavaly pünkösdvasárnap állított fel
egy Wass Albertet ábrázoló mellszobrot szovátai háza udvarán. Az
amerikai emigrációban 1998-ban, kilencvenévesen elhunyt írót fiatal
katonatisztként, bajusszal ábrázoló műkő mellszobor Miholcsa József
képzőművész alkotása, aki Tóth felkérésére készítette el azt.
Az jogerős ítélet tudomásul vétele nyomán Tóth Ferenc azt közölte az
Erdély.mával, hogy „ez a győzelem jelzés azok számára, akiket meg tudott
félemlíteni a román hatalom, illetve azoknak, akik eldugták a már
felállított szobraikat." Tóth szerint ez az ítélet is bizonyítja, hogy
Wass Albertet soha senki nem ítélte el mint háborús bűnöst.
A siker nagy mértékben köszönhető Menyhárt Gabriella nagyváradi
ügyvédnek, aki szakmailag és emberileg is mindent megtett a felmentő
ítélet érdekében.
Erdely.ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése