2016. április 2., szombat

20 ezer euróba került a magyar zászló fennhagyása

Kilencvenezer lejre, azaz húszezer euróra bírságolták a székelyföldi Csíkmadaras község polgármesterét, amiért nem távolította el az önkormányzati épület homlokzatáról a címeres magyar lobogót. A székely elöljárót már többször megbüntették, most a bírság mellett bűnvádi eljárással is sújtanák a polgármestert.
Nem távolította el, hanem csak kicserélte a magyar zászlót a csíkmadarasi polgármester, mert a régit már megviselte a zord csíki időjárás. Bíró László nem adja fel, szerinte a magyar közösségnek joga van szimbólumainak szabad használatához. A jogerős bírósági ítéletet azonban már végre kellett volna hajtania, így bármikor kopogtathatnak a hatóságok, és akár börtönbe is csukhatják a polgármestert. „Most ez a szám egy húszezer eurós nagyságrend, hogyha egy minimálbérhez viszonyítom, ez horribilis, és sokan gondolkodnak azon, hogy vajon megérné-e, megéri-e ez a fenyegetés. De hogyha azt veszem, hogy egy községháza előtt elszáguldó autónak az ára, akkor hogyne érné meg. Sőt egy autógyárat is adnék azért, hogy szabadon használhassuk szimbólumainkat” – fogalmazott Bíró László.

20 ezer euróba került a magyar zászló fennhagyása

A csíkmadarasi elöljáró azt mondta, hitet és erőt ad neki az, hogy látja, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós vagy Sepsiszentgyörgy városvezetői is kitartanak. A falubeliek is támogatják őt, de ők is úgy érzik, hogy az erdélyi magyar politikai vezetők nem állnak ki hangsúlyosan a bajba jutott önkormányzatok vezetői mellett. „Van rá példa ebben az órában, hogy a polgármestereknek gondjaik vannak, és sajnos a helyi politikum nem olyan mértékben áll ki a politikusainkért, mint amilyen mértékben ki kellene álljon az utóbbi időben, ez a véleményem” – mondta egy csíkmadarasi lakos.

Hargita megye tanácsának elnöke azt ígéri: gyűjtést szerveznek a pénzbírság befizetésére. A politikus szerint ma Romániában alkotmányellenes jogszabályok szerint vezetik az országot. „Gyűjtést fogunk szervezni, és bízom benne, hogy a büntetés összegét sikerül közadakozásból, összefogásból előteremteni. Ellenben azt kell látni – és a bírósági döntéseket politikusként nem vagyok jogos kommentálni, de az látszik –, hogy a sok rossz törvény, a sok félreértelmezhető törvény és az ezt kihasználó provokátoroknak az országává váltunk. Ma már lassan oda jutottunk, hogy amit törvényben nem írnak, hogy lehet, azt nem szabad” – fogalmazott Borboly Csaba.

A csíkmadarasi polgármester után most Hargita megye tanácsát büntetnék meg, amennyiben a székely kék-arany lobogót nem veszik le a megyei tanács épületéről. Maros megyében Szováta polgármesterének is  napi tizenötezer forintnak megfelelő pénzbírságot kell fizetnie amiért a városházán lobogott a székely zászló. A döntés ellen a polgármester fellebbez, a székely zászlót pedig a városháza előtti székely kapura tűzte ki.

hírtv.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése