Akár
Észak Koreában is lehetnénk, olyan újabb indokkal idézte be egyik
vármegyés tagunkat a marosvásárhelyi rendőrség. Miután négy vármegyésre
rótt ki büntetést az úgynevezett jogállam, úgynevezett rendfenntartó
szerve, köztük olyanra is, aki ott sem volt, (mindez persze nem vonja
kétségbe a többiek jogos ottlétét), a
marosi rendőrség azt állítja, hogy egy facebook posztolás alapján hívták
be Sz. Z vármegyés tagunkat kihallgatásra. Az idézést tehát egy
közösségi oldal posztja, valamint a magyar államtól kapott állítólagos
dokumentum szerint történt, amely azt bizonyítja, hogy a beidézett
fiatalt Magyarországon jelentették fel az említett poszt miatt. Mindez
akkor derült ki, miután bajtársunk eleget tett az idézésnek és ügyvéd
jelenlétében megjelent a rendőrségen. Ottlétük során beletekinthettek az
újabb megfélemlítés céljából létrehozott dossziéba, amiben nem volt
semmilyen kép vagy kivonat, ami az állítólagos posztra utalna. A
történet ott kezd érdekessé válni, hogy e posztból azt szűrte le az
emberi jogokat Svédországi szinten betartó román rendőrség, hogy Sz. Z
március 10-én államellenes cselekedetet hajthatott volna végre
édesapjának vadászfegyverével, a székely szabadság napján. Azzal a
fegyverrel, amelynek tusát március 8-án a rendőrség elvitte és 11-én
adták vissza. Hogy milyen okból arról nincsenek információink. Ennyit
jelent az emberi méltóság, ennyit jelent az emberi jog Romániában.
Feljelentés, posztolás, egy legálisan tartott vadászfegyver és máris
kész az államellenes, merényletre készülő vad magyar terrorista. Ez már
nem posztkommunista recept, hanem igazi ropogós kommunista recept,
hogyan csinálj bűnbakot minden őslakos magyarból címmel. Most már a
bőrünkön érezhetjük a gyűlölet billogját, magyarok vagyunk és
megzavarjuk a Nagy Román álmot, jogainktól megfosztva nyomnak el
napról-napra. Mindezek ellenére, köszönjük minden jogi és fizikai
személynek, hogy velünk tartanak ebben a küzdelemben, vállalva azt, hogy
egyik napról a másikra terroristát, merénylőt, szabotőrt gyárthat
belőle az Európa Unió legderekabb tagállama. Egy újabb ügy, amely azt
bizonyítja, hogy Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt közéleti
szerepvállalásuk, népükért való küzdelmük miatt tartanak fogva. A román
állam gyártott bombákat és egy ideje, hetente rárobbant egyet az
erdélyi magyarokra, ezt nevezik állami szintre vitt terrorizmusnak, ami
létezik!
HVIM- hírszolgálat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése