Diszkóba érkezett az hat beregszászi roma, akik később magyarokat is megkéseltek. A rendőrség szerint, először a helyi cigánybáró fiával kötekedtek és
verték meg, aztán pedig a helyi magyar fiúkat inzultálták – írja a goloskarpat.info.
Amikor a magyar fiatalok ellenállást tanúsítottak a roma fiatalok
kést rántottak elő. A dulakodásban súlyosan megszurkálták az egyik vári
fiút, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Egy másik
fiút is megkéseltek ő is kórházban van, egy harmadik társukat pedig
megverték.
Miután az eset a rendőrség tudtára jutott, Sztepan Kantora őrnagy
vezetésével, valóságos hajtóvadászatot rendeztek az erőszakos cigányok
elfogásáért.
Az egyik elkövetőnek sikerült kideríteni a nevét, így könnyebben
elfogták. Mindannyian a Borzsa folyó partján próbáltak elbújni. Az egyik
elkövető apja telefonon eltudta érni a fiát, akitől kérte, hogy adják
meg magukat. Később a község központjában, az egyik bolt előtt megadták magukat a cigányok a rendőröknek.
A támadok között két kiskorú is volt, és egy büntetett előéletű férfi
is, aki egy héttel ezelőtt szabadult a börtönből, ahol gyilkossági
kísérlet miatt töltötte büntetését.
http://karpathir.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése