Nem esik messze az alma a fájától. Az oldalon nemrég megjelent cikket, amely az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségeiről szól, több száz ember osztotta meg a Facebook közösségi portálon. Egyik facebook megosztásnál összegyűltek a magyarellenes Porászka Boróka újságírónő rajongói, ismerősei, a libsi facebook-kommandó, hogy szokás szerint "megvédjék" magyargyűlölő példaképüket, viszont Borókával ellentétben ők már nyíltan vállalják magyargyűlöletüket.Lássuk mit gondolnak a székelyekről, erdélyi magyarokról a magyarországi balliberálisok(mszp, dk, volt szdsz stb). Ilyenkor kibújik hamar a szög a zsákból, kiderül, hogy kik is valójában a frusztrált beteges gyűlölködők, azok akik állandóan a gyűlöletről papolnak, holott bennük van a legtöbb gyűlölet és frusztráció a magyar többség ellen. A hozzászólásokból kiderül, hogy az erdélyi magyarság, székelység szélsőjobber, maroktartó tetű , féreg fajta, náci stb, akárcsak a "Orbánisztáni", azaz magyarországi Fidesz szavazók. Most újból felteszem a kérdést, amit egy korábbi cikknél már feltettem, ki az igazi gyűlölködő, az aki elítéli a balliberálisok magyargyűlöetét(amit az alábbi hozzászólások is egyértelműen bizonyítanak), haza és nemzetárulását? Vagy a többséget, egy egész országot, elszakított magyarságot gyűlölő, nácizó, fasisztázó baloldali kisebbség?! Fontosnak tartom továbbá leszögezni azt, hogy ez nem Magyarország véleménye, ez nem a teljes lakosság véleménye, csak egy frusztrált kisebbség gondolkozik így, politikai okokból. Számukra fontosabb a pártjuk iránt érzett imádat, mint Magyarország és a magyar nép sorsa, őket csak az érdekli, hogy újra a baloldal irányítsa Magyarországot, remélhetően ezt egyhamar nem érik meg.
Márta Mangra: "Aztamindenit,
mekkora barmok vagytok MIND, vissza kéne mennetek Ázsiába székely
zászlóstul, mindenestől, az Ilyen embereknek nincs mit keresni
EURÓPÁBAN!!!!!!"
Péter Konok: "Üdvözlet az Anyaországból. Azért lehetőleg ne gyertek ide, ostoba, beteges széljobberből itt is túltermelés van." "Gyerekkoromban
mindig szerettem volna tudni, milyen lenne beszélgetni a
dinoszauruszokkal. Itt most látom, de már nem akarom tudni."
Zoltán Szabó: "Hajrá Boróka Veled vagyunk, elegem van ebből a maroktartó sunyi székelységből!"
"A te betyár anyádat azt,ott egyen meg a fene benneteket ahol vagytok! Tetvek!"
Margit Szalontai: "Mi itt sokan megbízunk benne,de az ilyen fröcsögő szittyákat semmibe vesszük."
Adam Csillag: "Ady Endre óta nem volt a magyarságnak ennyire tiszta intellektusú, becsületes és tehetséges újságírója, mint Parászka Boróka. Ti már rég a feledés homályában lesztek, amikor őt még mindig tanítani fogják. A legfontosabb: az ő szemlélete a felemelkedés és és virágzás, ellenségeié a biztos leépülés, kihalás és pusztulás. "
Rózsa Éva Mária: "A gyomrom forog ezektől a gyűlölködő, gyilkos indulatokkal másokat alázó "mélymagyar" székelyektől. És ezek szavaznak ott a mi sorsunkról. Hát ezért rohad az ország!" (Egy újabb értelmes baloldali, aki azt hiszi, hogy az erdélyi magyarság pár ezer szavazata bármit is befolyásol)
Székely István: "No véreim, megint gyerekeket, gyenge nőket gyilkolásznátok, mert ellent mer mondani, mást mer gondolni mint ami a ti náci, féreg fajtátok gondol?!Hova tűnt a "székely virtus" amely az erős ellen fellobbant, s a gyengék ellen védpajzsot nyújtott??Tán nem kifizetődő s gazdátok nem dob érte koncot?? "
Gábor Merkl: "Te nem Nagy Kemény Géza vagy, hanem egy nagy, kemény faszkalap. Szégyene a magyarságnak." (Meggyőző érv valaki mellett és valaki ellen, egy felnőtt embertől)
Emma Pataki: "Nagykemény, fizetnek neked ezért, vagy magánszorgalomból vagy geczi mint a vezéred?" (Gondolom Orbán Viktor a vezér)
Pala Zsi: "Döbbenetesen
sok oligofrén, kretén személy él orbánisztánban. Ha nem lennének
ennyire sokan, röhögnék. habár sírni kéne. Ijesztően idióta a sok
kommentelő ... Most már én is kerítést akarok, megvédeni minket az
"igazi" magyaroktól. Apropó, Géza bácsi . az esti nyugtatókat bevette ?"
Gondolom egy jó liberóta ezeket a hozzászólásokat is kimagyarázza majd némi mellébeszéléssel, ferdítéssel, mert ugyebár ezek csak "egy kontextusból kiragadott részletek". Szerintem pedig nyíltan magyarellenes, rasszista megnyilvánulások, amelyek csak akkor elfogadhatóak a liberálisok számára ha ők mondanak ilyeneket másokról, ha ez fordítva történne akkor mindenki gyilkos náci lenne aki ilyeneket ír, aki kollektívan elítél egy népet stb stb.
www.magyarellenesseg.com
Hát ennyi baromságot csak hülyék tudnak össze beszélni és nem egy normális magyar ember beszéde ez ! Ez egy korcsult magyar beszéde aki meglelte élősködő helyét a magyarok közt magyarosítva nevét és uszít Magyart Magyar ellen meg halván fingja sincs ,hogy milyen valójából a székely nép! A sok leírt csúf szavakból kilátszik műveletlen és emberségtelen ocsmány beszédből mivoltotok méltón tükrözi buta rosszindulatú primítiv nézeteteket !!! Ti kéne elmenjetek oda Afrikában a sok buta néger közé mert valojában oda tartoztok viselkedésileg !
VálaszTörlésAz ilyen "magyar" ujságírókra csak undorral és felháborodással lehet tekinteni, mert amit tesz azt sugalj hoga utálja hogy magyrnak született
VálaszTörlésEgy felháborodott olvasó