Nemet mondott a Székelyföld idegenforgalmi népszerűsítésére a
marosvásárhelyi ítélőtábla, elutasítva a Pro Turismo Terrae Siculorum
szövetség hivatalos bejegyezésére vonatkozó fellebbezést – adja hírül a
kronika.ro. Ezzel jogerőre emelkedett a Hargita megyei törvényszék
korábbi hasonló döntése, amely arra hivatkozott, hogy a Székelyföld hivatalosan nem létezik.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita,
Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület
kezdeményezte tavaly októberben azzal a céllal, hogy székelyföldi
turisztikai célpontokat népszerűsítsen itthon és külföldön. A
szövetséget a Hargita megyei törvényszéken szerették volna hivatalosan
is bejegyeztetni az egyesületek képviselői, ezt azonban tavaly
decemberben elutasították. A fellebbezést az ítélőtábla február 4-én
alaptalannak nyilvánította.
A szövetség alelnöke, Nagy Benedek azt mondta, a bejegyzéssel
kapcsolatos további lépésekről néhány napon belül dönt majd a
megválasztott vezetőtanács. Mint megtudtuk, fellebbezésükhöz számos
olyan dokumentumot is csatoltak, amelyek bizonyítják, hogy számos más,
történelmi régió nevét szabadon használhatják az ezeket népszerűsítő,
hasonló céllal alakult egyesületek, szervezetek. Ahogy korábban is
írtuk, a Hargita megyei törvényszék tavaly a bejegyezési kérés iktatása
nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályban szereplő
Székelyföld kifejezést kifogásolta, egyúttal kérte ennek
megváltoztatását. A bejegyzési kérés első tárgyalásakor az ügyész azt közölte, mivel az
alapszabályban szerepel a Székelyföld szó, ez alkotmányellenes. Ezért a
kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai uticélra
változtatták, de kérésüket így sem fogadta el a törvényszék, amelynek
indoklása szerint a hatályos törvények értelmében ilyen területi
szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek,
városok és megyék alkotják. A kezdeményezők korábban a törvényszék
elutasító döntése mögött politikai okokat sejtettek. A fellebbezés
elutasításáról szóló végzést az indoklás megismerése érdekében a
kronika.ro írásban kérte az ítélőtáblától, ez azonban hétfő estig nem
érkezett meg.
A döntés azért is érthetetlen, mert az országban több hasonló célkitűzés
mentén létrejött szervezet létezik. Például a Bukovina Turisztikai
Egyesület, amely a Bucovinaturism.ro nevű honlapján közölt leírás
szerint 2001-ben jött létre a Suceava megyei kereskedelmi kamara és a
turisztikai minisztérium támogatásával – azzal a céllal, hogy a régió
turisztikai irodáinak összefogásával fellendítsék Bukovina
idegenforgalmát – írja a kronika.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése