Nehéz
lehet azoknak, kiknek fő foglalatosságuk bármi áron megmutatni,
bebizonyítani a hathatós román jelenlétet Háromszéken,
Sepsiszentgyörgyön. Nehéz lehet, mert mindegyre ki kellene találniuk
valami újat, ütőset, ám honnan annyi ötlet, fantázia? S ha már új
gondolat nem születik, továbbfejlesztik, növelik a régieket.
December
elsején hatalmas piros-sárga-kék zászló jelent meg a kormánybiztosi
hivatal által elfoglalt Fogolyán-ház homlokzatán, hirdetvén: az egykori
neves orvos otthona ma már a román állam helytartóinak birtoka. Sokakat
meghökkentett a hatalmas zászló, ám román nemzeti ünnep lévén,
napirendre tértünk fölötte. Az ünnep elmúlt, a zászló maradt egészen
tegnapig, amikor a Cuza-féle kis egyesülés előestéjén még nagyobbra
cserélték, mely immár beborítja majdnem az egész épületet. Agresszív
gesztus, mely eltünteti a város egyik meghatározó, szép épületét csak
azért, hogy hirdethesse a román állam székelyföldi jelenlétét, a
prefektúra mindenekfelettiségét. Provokatív lépés, amely ugyanakkor jól
tükrözi, kitalálóinak mennyire fontos ez a város, mennyire tisztelik,
szeretik értékeit.
Prefektusunkat zavarhatta az általa megtorpedózott sárkánydomb helyét foglaló kő- és földkupac, így zászló mögé bújva őrködik a rend és biztonság fölött. Látni sem akarja a várost, a népet, melynek ura és parancsolója lenne. Javasoljuk, legközelebb teljesen vonják be az épületet, hogy ki-bejárni se lehessen, szerepe más úgy sincs, csak a zavarkeltés és gáncsoskodás.
Piros-sárga-kékbe burkolhatják Sepsiszentgyörgy, Székelyföld összes épületét, úgysem lesz románabb, az ilyesfajta gesztusok csak az ellenérzést, a dacot növelik az itt élőkben. Tekintélyt parancsolnának, félelmet ébresztenének, ám inkább nevetségessé teszik magukat és szimbólumaikat. A túlméretezett dolgok értéke többnyire nagyságuk növekedésével egyenes arányban fogy, minél nagyobbra méretezik zászlójukat, annál inkább törpülnek ők maguk.

Napról , napra hülyébbek ezek a talpasok , csak vége lesz egyszer
VálaszTörlés