A
Nemzeti összetartozás bizottsága mai zárt ülését a Jobbik képviselőinek
javaslatára hívták össze. Az erdélyi magyarságot ért sérelmeket
tárgyaló ülésen részt vett Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős
államtitkár, Magyar Levente külügyi államtitkár és Pásztor István, az
Információs Hivatal főigazgatója is.
Mint
arról portálunk több alkalommal is beszámolt, a román hatóságok egy
erősen megkérdőjelezhető eljárás keretében előzetes letartóztatásba
helyezték előbb Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökét, majd Szőcs Zoltánt,
a szervezet erdélyi elnökét is. A romániai szervezett bűnözés és
terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT) terrorakció
előkészületével gyanúsítja a két székely fiatalt, véleményük szerint
ugyanis robbantani akartak a december 1-jei román nemzeti ünnepen. Az
eljárás koncepciós jellegére utal, hogy Bekétől szilveszteri petárdákat,
Szőcstől pedig Wass Albert könyveket foglaltak le.
Tüntetés a meghurcolt vármegyések mellett
A Jobbik Magyarországért Mozgalom a múlt héten kezdeményezte
a Nemzeti összetartozás bizottsága és a Külügyi bizottság együttes,
zárt ülésének összehívását. Mint Szávay István sajtótájékoztatóján
fogalmazott, az ülés összehívására azért van szükség, mert az elmúlt
hónapokban Romániában egyre több magyarellenes intézkedést lehet
tapasztalni, az ország ismét visszafelé indult el a demokrácia és a
kisebbségi jogok útján. Ezt a folyamatot tetőzte be Beke István és Szőcs
Zoltán hatósági vegzálása. Az ülést kezdeményező Szávay István és Ander
Balázs (Nemzeti összetartozás bizottsága), valamint Vona Gábor és
Gyöngyösi Márton (Külügyi bizottság) javasolták Semjén Zsolt
nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter
külügyminiszter, valamint a román nagykövet meghívását is.
Az ügyet a mai napon végül a Nemzeti összetartozás
bizottsága tárgyalta zárt ülésen. Az ülést követően Ander Balázs
portálunknak elmondta, öröm számukra már az is, hogy a bizottság valóban
összehívásra került, a parlament foglalkozik az elképesztő üggyel.
„Szomorú ugyanakkor, hogy sem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, sem
Szijjártó Péter külügyminiszter nem vett részt az ülésen, őket Potápi
Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Magyar Levente külügyi
államtitkár képviselte. A román nagykövet sem jött el, és ő helyettest
sem küldött, de legalább a bizottság megkeresésére válaszolt, és egyéb
elfoglaltságára hivatkozva azt kérte, hogy egy későbbi időpontban
tárgyaljuk a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit. Azt gondolom, hogy erre
valóban szükség is van, hisz Románia a mai napig sárba tiporja az általa
elfogadott 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozatot, amely
széles jogokat biztosítana a nemzeti közösségeknek” - húzta alá a Jobbik képviselője.
A Külügyi bizottság részéről Gyöngyösi Márton, a bizottság
jobbikos alelnöke vett részt a zárt bizottsági ülésen. Gyöngyösi az
ülést értékelve elmondta, a kormányzat jelenlévő képviselői sajnos nem
győzték meg arról, hogy a magyar diplomácia a továbbiakban kellő
határozottsággal fog fellépni Beke és Szőcs ügyében, valamint a további
romániai magyarellenes intézkedések kapcsán. „A lehetséges
diplomáciai fellépések skálája rendkívül széles a jegyzék küldésén és a
nagykövet bekéretésén túl is, bár a kormány a jelek szerint még ez
utóbbit sem érzi fontosnak. Azt ugyanis megtehette a román követ, hogy
ide, a bizottság elé nem jött el, de a kormány hívására nem mondhatna
nemet. Szomorúan kell elmondanom, hogy nem érzem azt, hogy a kormánynak
szándékában állna a határozottabb kiállás. Pedig világosan látni kell,
hogy amíg Románia azt tapasztalja, hogy a magyar külügy nem lép fel
egyértelműen a magyarellenes intézkedések ellen, addig továbbra is
bármit meg fog merni tenni, és a román hatalom egyre messzebbre fog
merészkedni.”
Gyöngyösi hozzátette, a Jobbik alapvetően azt várja el a
magyar diplomáciától, hogy határozottan emlékeztesse keleti
szomszédunkat azon kötelezettségeire, melyeket az EU-s és Európa Tanácsi
tagsága elnyerése idején vállalt, és jogállamhoz méltó módon járjon el
állampolgáraival szemben. „Beszéljünk érthetően: ez egy koncepciós
eljárás, aminek során vagy egy tucat ponton sérülnek a HVIM tagjainak
jogai. Elvárjuk a magyar államtól, hogy a diplomácia eszközein túl gyors
és hatékony állami jogsegélyt nyújtson a külhonban meghurcolt
nemzettársaink védelme érdekében.” – hangsúlyozta a politikus.
Sz. J. Alfahir.hu
No aztán --aki a talpasoktól elvár bármit is ami a magyarság békéjét szolgálná , hát annak elment a józan esze --közel száz éve csak a hazudozás ígérgetés , vagy fellépnek illóen , vagy hlgatnak tovább mint a xar a fűben
VálaszTörlés