Másodfokon is veszített a Hargita megyei Madéfalva
önkormányzata és polgármestere abban a perben, amelyet Dan Tănasă és
egyesülete indított a Községháza felirat eltávolítása érdekében.

Az
egyesület tavaly azért indított pert a felirat eltávolításáért, mert
írásban küldött felszólításuk nyomán ezt nem tették meg. Keresetükben
arra hivatkoztak, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű
megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül
használják. A madéfalvi polgármester korábban azt mondta, védekezésük
indoklásaként a Tănasă részéről is érvként felhozott, a román nyelvből
hiányzó megnevezést igyekeztek felhasználni, kifejtve, hogy a Községháza
egy épület megnevezése, nem egy intézményé, amely az épületben működik,
és amelynek neve a törvény előírásainak megfelelően van kiírva.
Szentes
Csaba, Madéfalva polgármestere az ítélettel kapcsolatban lapunknak azt
mondta, mivel Bukarestbe kellett utaznia, még nem volt lehetőség arra,
hogy a helyi közgyűléssel konzultáljanak az ügyben, így nem tudott arra a
kérdésünkre sem válaszolni, mit tesznek a továbbiakban. Azt viszont
elmondta, az ítélőtábla döntéséről pár órával később Dan Tănasă
elektronikus levélben értesítette őket.
Csíkkozmáson
tavaly távolították el a Községháza feliratot egy törvényszéki döntés
nyomán, hasonló pereket indított az említett egyesület Csíkcsicsó,
Csíkdánfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos polgármesterei és
önkormányzatai ellen is. Csíkszeredában a Városháza feliratot szeretnék
eltávolíttatni törvényszéki úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése