A
román hatóságoknak mindezidáig nem sikerült kétséget kizáróan
bizonyítaniuk, hogy milyen terrorcselekményre készült az erdélyi HVIM
kézdivásárhelyi elnöke, ami egyre kellemetlenebbé válik a vélhetően a
székely autonómiatörekvések megtörésére irányuló koncepciós eljárást
folytató román hatalom részére, így egy újabb székely vármegyésnél
tartottak ma házkutatást, akit Bukarestbe vittek kihallgatásra.
Az
ünnepek alatt sem pihennek a bizonyítékokat egyre lázasabban kereső
román hatóságok, és újabb házkutatást tartanak Kézdivásárhelyen, ezúttal
Szőcs Zoltánnál, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi
vezetőjénél. Az eléggé megkérdőjelezhető román megfigyelési módszereket
jól jellemzi, hogy a székely fiatalember éppen a menyasszonyánál volt
egy faluban, amikor elmentek érte, és elhurcolták a kézdivásárhelyi
lakására, hogy átkutassák.
A házkutatás során információink szerint Wass Albert könyveket és
nemzeti jelképeket foglaltak le, majd jelezték, hogy ki fogják hallgatni
Bukarestben. Eleinte nem akarták engedni neki, hogy a saját ügyvédje is
jelen lehessen majd a kihallgatáson, viszont hosszas unszolásra erre
ígéretet tettek.
Újabb frissítés: Este fél hét körül végződött a házkutatás nemcsak Szőcs otthonában, hanem a nagymamájánál és a gyümölcsösükben is, majd elvitték Bukarestbe kihallgatásra.

Beke István és Szőcs Zoltán
Mint ismeretes, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni
fellépéssel foglalkozó romániai ügyészség, a DIICOT azzal gyanúsítja a
HVIM kézdivásáhelyi elnökét, Beke Istvánt, hogy házi készítésű
pokolgépet akart felrobbantani december elsején, az Erdély elcsatolására
emlékező román nemzeti ünnepen. Az eddig minden használható
bizonyítékot nélkülöző feltételezések szerint a székely családapát az
alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra
vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ilyen
jellegű bűncselekmények elkövetőit 10 és 20 év közötti
szabadságvesztéssel büntethetik, a szándékát pedig 5 és 10 év közötti
börtönnel.
A bukaresti táblabíróság december 22-én az ügyészség kérésére
január 29-ig meghosszabbította Beke István előzetes letartóztatását. A
férfi ügyvédje természetesen fellebbezett a döntés ellen, amiről január
4-én tartanak majd tárgyalást. Korábban már egyszer elutasították a
fellebbezést, ennek következtében a határokon is átívelő, felháborító
eljárás alá vont családapa már a karácsonyt sem tölthette két
gyermekével és feleségével. Nem véletlen, hogy december eleje óta
folyamatosan nagy létszámú szimpátiatüntetéseket tartanak nemcsak
Székelyföldön, de az anyaországban és külföldön is. Több parlamenti
képviselő is megszólalt már az ügyben, Morvai Krisztina pedig az Európai
Parlamentben is felszólalt.
Az elképesztő román médiafelhajtást kiváltó, minden tisztességes
módszert nélkülöző eljárásban a gyanúsítás súlyossága ellenére
mindösszesen szilveszteri petárdákat, születésnapi tortához használt
tűzijátékot, magyar zászlót, airsoft játékhoz használt eszközöket,
valamint céges és családi számítógépet foglaltak le. Az indítékot
egyetlen baráti beszélgetés hangfelvételével próbálják alátámasztani,
amelyet a több székely vármegyés bepoloskázott lakásának egyikében
rögzítették, és amelyben semmilyen konkrétum nem hangzik el.
A mozgalom erdélyi szervezete a legutóbbi közleményében
azt követelte, hogy hozzák nyilvánosságra a lehallgatás során készült
hangfelvételeket. Mint írják, az állítólag október 10-én elhangzott
beszélgetésről készült felvételek kiszivárgott leirataiból "semmiféle
terrorveszély nem világlik ki, és joga van a román és székely
közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták
nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai
bombamerényletre készültek".
Hozzáteszik, hogy az említett beszélgetés október 10-én nem is
hangozhatott el, mert aznap senki nem találkozott Beke Istvánnal, és
felteszik a kérdést: "amennyiben a megfigyeléseket végző titkosszolgálat
annyira sem képes, hogy pontosan jelölje meg a lehallgatás időpontját,
amiről elméletileg jegyzőkönyvet kellene vezetniük a protokoll szerint,
és amire épül az elmúlt évek legnagyobb közérdeklődést kiváltó ügye,
akkor hogy bízzon meg a közvélemény továbbra is a SRI állításaiban?"
Emellett felhívták arra is a figyelmet, hogy a tűzszerészeti
vizsgálat is megbukott, amelyet az is bizonyít, hogy a Beke István
előzetes letartóztatása elleni fellebbezésről szóló tárgyaláson megint
nem tárták a bíróság elé annak eredményét. Azt, amit egyébként, az ügy
kirobbanásának első hetében egész Románia várt, "hiszen folyamatosan
arra hivatkozva halasztotta a fellebbezéseket az ügyészség, hogy meg
kell várni a tűzszerészeti vizsgálat eredményét, mert abban olyan
bizonyítékok lesznek, hogy egyértelmű lesz a terrorveszély". A
vármegyések szerint a közvélemény áltatására bedobott vizsgálatot
elvégezték, "annyira eredménytelen lett, hogy használhatatlan ebben a
koncepciós ügyben".
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom biztos abban, hogy igaza
van, és nyugodtan várja a felvételek nyilvánosságra hozatalát, valamint
az "SRI pofára esését".
Helyben sokan határozottan úgy gondolják, hogy a vármegyések elleni
gyanúsítás egyetlen célja az autonómiatörekvések ellehetetlenítése,
többen pedig kicsinyes bosszúként fogják fel azért, mert Beke István
vezetésével a kézdivásárhelyi vármegyések kezdeményezésére a város
novemberi tanácsülésén megszavazták, hogy az 1946-ban Kolozs megyében
halálra ítélt Wass Albertről, a székelyek legismertebb írójáról utcát
nevezzenek el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése