Egy szárazpataki, két kézdivásárhelyi és Bikfalva Uzon felőli helységnévtáblája esett a vandálok áldozatául. A legjobban megrongált tábla Szárazpatak Katrosa felőli bejáratánál található, itt nemcsak a Kézdiszentlélekhez tartozó település nevét, hanem a testvértelepülés feliratát is összerondították. Ugyanakkor obszcén üzenetet (Muie Ungaria! – Kapd be, Magyarország!) is hagytak a mázolóművészek.
Kézdivásárhely Szentlélek felőli bejáratánál nem voltak kellőképp elővigyázatosak, ugyanis egy arra járó látta a mesterkedésüket, és sikerült lefotóznia mindhárom, Bukarestben bejegyzett járművet. Igaz, nem „munka” közben, mert az egyébként megtermett fiatalok – a szemtanú elmondása szerint – észrevették, hogy le akarják fotózni őket, így gyorsan bepattantak az autókba, és elhajtottak. A két Dacia Logan rendszáma alapján – B 200 DNO, B 201 DNO – feltételezésbe is bocsátkozhatunk, hogy a hírhedtebb Noua Dreapta (Új Jobboldal) akciójával állhatunk szemben. A harmadik autó egy piros, Fiat Ducato furgon (B 06 RBH) volt.

A szemtanú szerint a festegető fiatalok le is filmezték hőstettüket, ráadásul, amikor autójával utánuk eredt, érdekes módon mindhárom autó leparkolt a kézdivásárhelyi rendőrség előtt.
– Úgy döntöttem, egyelőre nem teszek feljelentést az ügyben, a sajtónyilvánosságot választom, bízva abban, hogy a rendőrség hivatalból nyomozást indít az ügyben, a fotókat bármikor a rendelkezésükre bocsátom – fogalmazott Szigethy, hozzátéve, reméli, a nyomozóhatóságok ezúttal is olyan hatékonyak lesznek, mint a Beke István ügyében.

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere érdeklődésünkre elmondta: sajnálatos, hogy az advent idején, a karácsonyi ünnepek során ilyen események színhelyévé vált a céhes város, és abbéli reményét fejezte ki, hogy az élet mielőbb visszatér a normális kerékvágásba.

A rendőrség már tanulmányozza az Uzon községbeli kamerák által rögzített felvételeket, amelyen eddig három gyanúsabb autót figyeltek meg, de további vizsgálatok szükségesek.
http://www.hirmondo.ro
Érdekes módon azokban kis magyar falvakban, ahol román még csak elvétve se jár ott nem bántja senki a kétnyelvű táblákat, de ahol megjelenik a többségi nemzet ott már festődnek a táblák...
VálaszTörlésJellemzö , hogy mèg ez sem sikerült nekik rendesen. Annyira sem kèpesek hogy rendesen eltüntessek a feliratot. Javaslom hogy kecskeszőrből kèszitsenek ecsetet es hasznaljanak règimódi olajfestèket.Igy vastagabb csìkot is húzhatnak. Persze ez már meghaladja a kèpessègeiket hisz a kecskèt nem ilyen cèlokra szoktak használni
VálaszTörlésTeljesen felesleges volt. Most megmondom a hatóság válaszát: -"Tettes ismretlen, a hatósági eljárást befejeztük.-" fogadjuk le? Gabipapa.
VálaszTörlésGyerekek..ez nem igy működik, hogy elironizáljuk a dolgokat..az ilyesmi, Erdély-szerte történik, és sose kapnak el a hatóságok senkit. Példás büntetést kell rájuk statuálni, de úgy hogy megemlegessék és kurázsija se legyen senkinek hogy az ilyen táblákat majd bántsák. Vagy, lemondhatunk a létünkről és identitásunkról e régióban (amit, nagyon sokan szeretnének már)
VálaszTörlés