2015. december 5., szombat

Csak román nyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki a hargitai útszakaszon

Kiverte a biztosítékot a 132-es megyei út menti települések lakói és vezetői körében az, hogy egynyelvű, csak románul feliratozott helységnév- és útjelző táblák kerültek településük határára.

Az Udvarhelyi Híradó információi szerint a táblák az útszakasz felújítását megrendelő Hargita megyei tanács tervei alapján készültek. A települések vezetői elégedetlenek az egynyelvű feliratozás miatt, többen saját költségen állítanának magyar nyelvű táblát. Az az útszakaszon végigautózva azt tapasztalható, hogy több helység be- vagy kijáratánál teljesen hiányzik a település nevét magyarul is feltüntető tábla, ahol viszont megvannak a régi, kétnyelvű jelzések, azok elé vagy mögé román nyelvű táblák kerültek. Az útfelújítást végző vállalat egyik munkatársa elmondta, hogy a településjelző táblák a Hargita megyei tanács által megrendelt tervek alapján készültek.

Az érintett községi és városi vezetők beszámolójából kiderült, hogy minden településen 95 százalék felett van a magyarság aránya. Romániában a hatályos jogszabályok is lehetővé teszik a kétnyelvűség használatát, amennyiben a kérdéses településen a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, ezúttal viszont úgy tűnik, éppen a megyei önkormányzat nem kívánt élni ezzel a joggal.

Nem kért meglepetés Oklándon
Meglepetésként érte Oklánd község lakóit az egynyelvű helységnévtáblák kihelyezése – a polgármesternek sem volt tudomása arról, hogy magyarul nem fogják feltüntetni a falvak neveit. Cseke Miklós elmondta, egyáltalán nem ért egyet a történtekkel, sőt úgy érzi, hogy mielőbb meg kell oldani a problémát. Leszögezte, mindemellett ragaszkodik a régebben felszerelt kétnyelvű helységnévtáblák megtartásához is, mind Homoródkarácsonyfalván, mind Homoródújfaluban – ahová most román nyelvű táblák kerültek. Az oklándiak szerencsésebbek voltak, hiszen a település nincs a 132-es úton, így oda nem kerültek az új, nemkívánt táblákból. Az elöljáró úgy látja, a nemrég kihelyezett táblákon nem férne el a magyar felirat – csak ha teljesen újrafestenék azokat –, ám akkor a törvény által megköveteltnél kisebbek lennének a betűk.

„Jó volna magyarul is kiírni, hiszen jogunk van hozzá. Én nem tudok románul, így számomra egyébként is nagyon nehézkes az ügyintézés” – jegyezte meg egy újfalusi lakó.

Saját pénzből pótolják Lövétén

Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere ugyancsak nemtetszését fejezte ki az ügyben, viszont úgy gondolja ekkora „baki” belefér egy ilyen nagy volumenű projekt kivitelezésébe. A 132-es út modernizálási terveit bukaresti cég készítette – az elöljáró szerint ők hibázhattak. Ettől függetlenül kitart amellett, hogy nem szabad így maradniuk a helységnévtábláknak, ezért a helyi költségvetésből pénzt fognak elkülöníteni arra, hogy kétnyelvű táblákat helyezzenek ki. „Nem kérdés, hogy magyarul is ki kell írni a települések nevét” – fogalmazott a polgármester.

Költséges megoldás
A kivitelezővel folytatott megbeszélésig Homoródalmás polgármestere még abban reménykedett, hogy csak késnek a magyar feliratú helységnévtáblák. Rigó Mihály elmondta, sajnos nincs más megoldás, helyi költségvetésből kell helyrehozniuk a megrendelő által elkövetett hibát. Fájlalta, hogy az útjelző táblákkal is gondok vannak – amelyeken szintén csak román nyelvű a feliratozás –, hiszen azok cseréje vagy a hiányzó magyar nyelvű feliratozás pótlása még a helységnévtáblákénál is nagyobb költséggel jár. Nem beszélve arról, hogy a táblák meglehetősen nagyok, és ha újabbakat állítanak, akkor a jelenleginél is jobban eltakarják egyes lakók házát, udvarát. „Végül is felesleges volt kitenni az egynyelvű táblákat, hiszen minden település rendelkezett már kétnyelvűekkel. Azzal védekezhetnek esetleg, hogy az újaknak szabvány szerinti a színezésük” – véli a községvezető.

Már rendeltek táblákat

Szentegyházán is felborzolta a kedélyeket, hogy egynyelvű jelzés került a település Lövéte felőli bejáratához – tudtuk meg Molnár Tibor alpolgármestertől, aki úgy tudja, hogy a kihelyezett táblát már nem lehet eltávolítani. Az önkormányzat éppen ősz elején rendelt két nyelven feliratozott helységnévtáblákat – amelyek még nem érkeztek meg –, szükségmegoldásként ezekből fognak felszerelni egyet a problémás jelzésű településbejáratnál. Ő is úgy tudja, hogy nem a kivitelező követett el hibát, inkább a megyei tanács lehet a vétkes.

Hallgatnak Hargita Megye Tanácsánál

Az Udvarhelyi Híradó e-mailben és telefonon is kereste Hargita Megye Tanácsának képviselőit a témával kapcsolatban, azonban mindeddig sem Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke, sem Barti Tihamér alelnök nem válaszolt a kérdésekre.

[Székelyhon]



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése