
Mint beszámoltunk, az új törvény értelmében a megyeszékhelyi önkormányzat közvitára bocsátotta Sepsiszentgyörgy zászlajának tervét, miután a Brassói Táblabíróság két évvel ezelőtt jogerősen érvénytelenítette a város szimbólumáról 2008-ban hozott önkormányzati határozatot.
„Sepsiszentgyörgy lakossága 25 százalékának nevében” a román civil szervezet levelében azt sérelmezi, hogy bár a történelem folyamán „mindig többséget alkottak”, az erdélyi románokat tolerált nemzetként kezelték az évszázadok során. Ugyanakkor megjegyzik, 2005 után lehetőség nyílt arra, hogy a közigazgatási egységek zászlókat fogadjanak el, és kihasználva azt, hogy a helyi, illetve megyei tanácsokban többséget alkotnak, az elsősorban az RMDSZ által ellenőrzött Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok csak magyar/székely elemeket tartalmazó szimbólumokat fogadtak el, ezek régiségére hivatkozva.
A románok civil fóruma úgy véli, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által közvitára bocsátott zászlótervek is kizárólag a magyar közösséget képviselik, kihagyva a helyi románságot reprezentáló elemeket. Ezért a román szervezet azt javasolja, hogy Sepsiszentgyörgy zászlaján jelenítsenek meg egy dák maradványt vagy egy római kori érmét „azon kincsek közül, amelyeket a város területén fedeztek fel”, kikérve szakemberek véleményét.
Kiss Edit
Székely Hírmondó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése