2015. november 16., hétfő

Csíkmadaras polgármestere továbbra is kitart a magyar zászló mellett

Helyszíni szemle során vették szemügyre pénteken délelőtt a Hargita megyei prefektus, ügyészség és törvényszék képviselői a székelyföldi Csíkmadaras polgármesteri hivatalára kitűzött magyar zászlót – tájékoztatott közleményében a polgármesteri hivatal. A küldöttség annak a pernek a keretében tartott helyszíni szemlét, amelyet májusban indított Jean-Adrian Andrei prefektus Bíró László polgármester ellen a zászló eltávolítására vonatkozó korábbi jogerős bírósági ítélet végrehajtásának megtagadása miatt. A hatóságok képviselői fényképeket készítettek, és jegyzőkönyvbe vették, hogy az épületen továbbra is ott leng a magyar zászló.

 Bíró László polgármester közölte, hogy inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármestertársak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben” – idézte a közlemény a községvezetőt. Arra utalt, hogy a magyar polgármesterek nem dacoltak a román hatósággal a zászlóügyben. Hozzátette, hogy 2006-ban tűzte ki a hivatalra a magyarság zászlaját és 2012-ig ez senkit nem zavart.

A szimbólumot a Ponta-kormány hatalomra lépése után kifogásolta Hargita megye prefektusa. Bíró Lászlót több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester egyszer le is vette a zászlót de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után” újra kitűzte. A 2200 lakosú Csíkmadarason a lakosság 99 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson.

(MTI)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése