Az Antena3 által idézett szövegrész nem említi név szerint
Magyarországot, ugyanakkor a felsorolt veszélyek és kémtevékenységek
között nem nehéz ráismerni a székelyföldi autonómia szorgalmazására és
támogatására, illetve a magyar kormány erdélyi ténykedésére. A műsorban
megszólalt Cristian Pirvulescu politológus úgy vélte, a jelentés több
helyen egyértelműen Magyarországra utal. A műsorvezető ezt kiegészítette
azzal, hogy a dokumentum képernyőre nem került részei valóban
„explicitebb módon is foglalkoznak a magyar radikalizmussal".A
bemutatott szövegrész kiemeli, hogy „a regionális és globális
geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi
titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek
mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, „az alkotmányos
értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". A külföldi
titkosszolgálatok céljai között szintén találni olyant, amely
egyértelműen Magyarországra illik. Ez a cél „az azonos etnikumú közösség
és főbb szervezetei” feletti kontroll megerősítése.
A műsorban megszólalt Daniel Savu szociáldemokrata szenátor, a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság tagja, egyébként volt SRI-tiszt. Hangsúlyozta, hogy a kémelhárítás soha nem a nyilvánosság előtt zajlik, „de nagyon fontos". A kérdésre, hogy melyik ország titkosszolgálata fejtheti ki a legintenzívebb tevékenységet Romániában, kitérő választ adott. „Mindannyiunknak a nyelve hegyén van ennek az országnak a neve. Egy valamit mondok, és ezt emlegetik a SRI tisztjei is: a szomszédaink közül egyedül a Fekete-tenger a barátunk" – fogalmazott Savu.
Cristian Pirvulescu, a bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Főiskola (SNSPA) professzora szerint a titkosszolgálatok, különösképpen pedig a SRI sajátosan értelmezik a birtokukba kerülő információkat. Példaként említette, hogy a jelentés szerint a SRI kémtevékenységnek tekinti azt, hogy a nagykövetségek jelentést tesznek a romániai üzleti lehetőségekről. Ugyancsak értelmezhető, hogy mi számít a román állam befeketítésének. „Ha például valaki támogatja a romániai demokráciát, azzal agressziót követ el Románia ellen?" – tette fel a kérdést a politológus, aki szerint a titkosszolgálat gyakran összeesküvés-elméletekkel dolgozik.
Az ellenzéki Evenimentul zilei című lap botránynak nevezte, hogy a SRI jelentése nem hivatalos úton – a sajtóosztály vagy a parlament révén – került forgalomba, hanem egy hírtévé esti műsorában „szivárgott ki". Ennek ellenére Ovidiu Marincea, a hírszerzés szóvivője élőben kommentálta a dokumentumot.
Nol.hu

Míg egy kisebbségben élő nemzet nem szabad egy adott államban , addig a nagy nemzet sem szabad ,, épp ezért hőbörögnek a talpasok mert már közel száz éve nem szabadok ,, és ezt érzik , tehát keresik másban a hibát .....holott ott van bennük--
VálaszTörlés