![]() |
RMDSZ gyártmány ő is |
Azt a helyi rendőrfőnököt, aki a székelyföldi románok hétvégi
találkozóján büszkén sorolta a kétnyelvűsítés megakadályozása érdekében
hozott intézkedéseit, és vastapsot kiváltó hazafiassággal közölte:
sohasem engedi meg, hogy Paul Chinezuból (vagy Pavel, vagy Cneazul?)
Kinizsi Pált kreáljanak a magyarok.
Peti úgy véli, hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni – szerinte a tetteket kell mérlegelni, és nem a beszédeket, márpedig a vásárhelyi helyi rendőrség bizony egy mintaintézmény, amelytől magyarországi és székelyföldi kollégák is tanulnak.
Fogadjuk meg Peti András tanácsát, és csak az alpolgármester úr tetteit mérlegeljük, miközben soha többé nem vesszük komolyan azt, amit mond. Halkan bevalljuk: már 2014 júliusában sem hittünk neki, amikor három (éppen Kinizsi Pál magyar nevét is feltüntető) kétnyelvű utcanévtábla kihelyezése után bejelentette, végre megoldódott a még 2001-ben hozott tanácshatározat gyakorlatba ültetése, és szeptemberig további 500, magyar elnevezést is tartalmazó táblácskát helyeznek ki a városban.
Nem hittünk neki idén áprilisban sem, amikor közölte, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárás meghirdetésével végre lezárulhat a rendkívül kényes ügy. És nem hittünk neki alig három hete sem, amikor sikerként, a valós kétnyelvűség felé tett nagy lépésként értékelte, hogy a polgármesteri hivatal végül harmadik nekifutásra közzétette a pályázatot.
Aztán persze megint kiderült, hogy mégsem. Petiék mentegetőznek. Nem tudták. Nem látták. Nem volt beleszólásuk. Nem erről volt szó. S a totális inkompetenciát tetézve, az erdélyi magyar érdekképviselet egyik leghiteltelenebb, politikai csődspirálban keringő tisztségviselője gondol egy nagyot, és védelmébe veszi Bretfeleant.
Elfogadjuk, hogy nem a beszédeket kell mérlegelni, hanem a tetteket. Csakhogy itt már egyszerűen nincs mit tenni. Ez a legnagyobb számú erdélyi magyar közösség önkormányzati képviselete. Ez van.

Sajnos mind beszélhetünk róla , dumálhatunk napokig évekig , ha nem teszünk ellene akkor még bátrabb lesz a talpas népség -- ezeket a sorsuk javítása nem érdekli , csak az , hogy megalázni a magyart- tenni is kellene már valamit !!
VálaszTörlés