2015. október 15., csütörtök

Diszkriminációellenes Tanácsnál jelentették fel Csíkmadaras Polgármesteri Hivatalát

A helyhatósági és parlamenti választások közeledtével úgy látszik, egyre hangsúlyosabban jelen vannak mindennapjainkban a román nacionalista megnyilvánulások. A magyarellenes nacionalista hangulatkeltések újabb epizódjaként értékeljük azt, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál jelentették fel Csíkmadaras Polgármesteri Hivatalát. A panaszos a Csikmadaras.ro internetes portál kapcsán fordult az említett közintézményhez, azt kifogásolván, hogy azon kizárólag magyar nyelven érhetőek el az információk.

Túl azon, hogy a XXI. század Európájában a multikulturalitás és többnyelvűség már

általánosan elfogadottnak számít, továbbra is akadnak olyan személyek a többségi, román közösségben, akik kicsinyességből, egyéni és politikai ambícióból kiindulva mindent elkövetnek azért, hogy fenntartsák a nemzetiségi gyűlölet szikráját, nem átalkodva nevetséges feljelentések megtételétől sem.

Közismert azoknak a román közéleti személyiségeknek és civil aktivistáknak a tevékenysége, akik a magyarellenesség szításában látják politikai és közéleti érvényesülésüknek zálogát. Ezúttal az zavarja a magyar gyűlölőket, hogy állítólag a Csíkmadaras.ro internetes portálon kizárólag magyar nyelven szerepelnek az információk, ezzel pedig, meglátásuk szerint, a Csíkmadarasi Polgármesteri Hivatal szándékosan diszkriminálja a román ajkú állampolgárokat.

A mindennapjait Spanyolország töltő, gyűlölködő tevékenységét az interneten keresztül lebonyolító Dan Tănase úgy látszik szándékosan elfelejti, hogy az Európai Uniónak, amelynek Románia is tagja, jelenleg 24 hivatalos nyelve van. Ezek a következők: angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák és szlovén. Így a XXI. században már nem azzal kellene foglalkozni, hogy ki milyen nyelven szól saját közösségéhez, hanem inkább azon kellene munkálkodni, hogy Románia minél előbb fel tudjon nőni azokhoz az európai normákhoz és értékekhez, amelyeket, a csatlakozási szerződés révén, magáévá tett, legalábbis formálisan.

A feljelentő rosszindulatát is hűen tükrözi, hogy az teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy a honlap ideiglenes jellegű és tesztelési fázisban van. Mint ahogy az is elkerülte az aktivista figyelmét, hogy a honlap román nyelvű verziója is szerkesztés alatt van. A román verzió elkészítése a honlapot szerkesztő céggel kötött szerződésben is szerepel, mely szerződés még folyamatban van.

Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala - Erdely.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése