A sósmezői temető kerítésén kívül találtuk tegnap azt a fakeresztet,
amelyet a magyar parcella szélén az 1917. augusztus 11-én Sósmezőn hősi
halált halt vitéz Kovács József leszármazottjai nemrég állítottak a hős
katona emlékére.
A kereszten kis nemzetiszínű szalag emlékeztetett arra, hogy abban a
parcellában magyar hősök nyugszanak. Az emlékjelt pár nappal ezelőtt
ismeretlen tettesek kiásták és a kidobták – tudtuk meg a szomszédoktól.
A közelmúltban főleg az internetes sajtóban megjelent híresztelés
ellenőrzése végett érkeztünk Sósmezőre. Azt állították, hogy a hősi
temetőben lecsiszolták a kőkeresztekről a magyar neveket, és románokat
véstek a helyükbe.
A román, magyar, német és osztrák részre osztott temetőkertben a
kaputól balra lévő parcellában nyugszanak a magyar katonák. Semmi jelét
nem láttuk rongálásnak, több sírkőn még mindig jól kiolvasható a magyar
név, illetve keresztnév. Ide huszonhárom, név szerint ismert magyar
katonát és hét névtelent hantoltak el.
A párhuzamos román parcella sírkövein található neveket a sósmezői lakosok fekete festékkel tették olvashatóbbá.
Valóban feltevődik a kérdés: miért is nyilvánították az első
világháborúban Sósmezőn elesett német, román, magyar és osztrák katonák
sírhelyét román nemzeti temetőnek?
szerző: Iochom István
erdely.ma, 3szek.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése