Péntekről
szombatra vagy szombatról vasárnapra virradóra Nyujtód központjában
ismeretlen tettes felmászott a világháborús hősök templomtéren álló
emlékművének bal oldali tartórúdjára, és egy éles tárggyal levágta az
ott lengő székely zászlót, amelynek maradványai tegnap délelőtt még
láthatóak voltak.
Pontosan
egy évvel ezelőtt, augusztus 15-én vagy 16-án vágták le először
ugyanarról a tartórúdról az egyik székely zászlót. Ezúttal sem történt
rendőrségi feljelentés, Péter János, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)
alelnöke nem látta értelmét a hatósághoz fordulni, inkább két egyforma
zászlót adott át Lukács Lórántnak, a Nyujtódi Székely Tanács elnökének,
aki legkésőbb ma felhúzza azokat. Érdeklődésünkre elmondta: hamarosan
térfigyelő kamerát szereltet fel az emlékmű közelében, hogy azonosítani
lehessen az elkövetőt.
A két székely zászlót a Nyujtódi Székely Tanács kezdeményezésére magánterületen vonták fel ünnepélyesen 2013. április 21-én. A mostani a második alkalom, hogy meggyalázták a székely jelképet. Tegnap Péter János, az SZNT alelnöke sajnálatosnak tartotta, hogy megismétlődött az egy esztendővel ezelőtti provokáció.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése