2015. július 21., kedd

Veszélyben lehet a Szent Mihály templom?

A hétvégi Zdob & Zdub és R.O.A. koncert elérte, amit a kommunizmus sem tudott: a Szent Mihály templom elkezdett szétesni.

A 600 éves Szent Mihály templom nem tudott ellenállni a hangerőnek és körülbelül egy négyzetméternyi vakolat lehullt a plafonról.
Orosz Krisztofer, a templom kurátora szerint a dübörgés miatt következett be a vakolatleválás. Az eset azért történhetett, mert a színpad ezúttal nem a megszokott helyén, a tér nyugati oldalán, vagyis az úttesten volt, hanem közvetlenül a Mátyás-szobor mellett, körülbelül tíz méterre a templom épületétől.
 
Orosz Krisztofer, a templom kurátora (fotó:Dan Bodea)
 
A rendezvény szervezői állítják, betartották a polgármesteri hivatal által kiadott engedély szabályait, ami a színpad elhelyezését és a hangerő mértékét illeti, még a hangpróbák és a koncertek is szüneteltek a misék ideje alatt.
 
A "tettes" (fotó: Dan Bodea)
 
A polgármesteri hivatal szóvivője is hárítja a felelősséget, mondván, nincsenek, olyan különleges feltételek, amelyeknek műemléképületek környezetében szervezett rendezvény esetén meg kell felelni, nincs olyan felső határérték, amit tilos lenne átlépni. Azt is elmondta, hogy a tulajdonos kötelessége az ingatlan megerősítése, ha el akarja kerülni az ilyen helyzeteket.
 
Ez a látvány várta a plébánia munkatársait a koncertek után (Fotó: Dan Bodea)
 
Nemcsak a központban lakókat zavarta a hétvégi zaj, a transilvaniareporter.ro cikke alatt például egy bácsi lakos panaszkodik, hogy otthon is hallotta a koncert hangját.
 
És a plafon... (Fotó: Dan Bodea)
 
Mindenesetre nem ígér túl sok jót a templom számára a következő pár hét sem, rövidesen kezdődik az Untold, aztán a Magyar Napok és még sok hangos mulatság. Jó lenne, nem tönkre tenni ennyire banális módon elődeink hagyatékát.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése