
A jogszabály hatályba lépte óta további 230 személyt a német, 165-öt az osztrák, 97-et a brit, 62-t a magyar, 37-et az amerikai, 29-et a norvég, 24-24-et a belga és a holland, 14-et az ír, 13-at az olasz, 10-10-et a svájci és a kanadai, 6-6ot az ausztrál és a francia, 3-3-at a finn és a svéd, 2-2-t az izlandi, a kínai, a lengyel és az orosz, 1-1 személyt pedig az ukrán, a dán, az újzélandi és az izraeli állampolgárság felvétele miatt fosztottak meg szlovák állampolgárságától.
A jelenleg hatályban lévő törvények alapján elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik országét. A jogszabály jelenlegi formáját 2010 júniusában, még Robert Fico előző kormányának hivatali idején fogadták el, válaszlépésül a budapesti Országgyűlés könnyített honosításról hozott döntésére.
A törvény elfogadása óta több kísérlet is történt a vitatott jogszabály módosítására, ám egyik sem járt sikerrel. A jelenleg hatályos törvénnyel a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága (ÚS SR) is foglalkozott, de azt nem állapította meg, hogy összhangban van-e az alkotmánnyal vagy sem. Jelenleg a belügyminisztérium foglalkozik a törvény enyhítésével, viszont a módosító javaslat végleges formája továbbra is várat magára, így azt még mindig nem terjesztette elő a törvényhozásba.
Egy 2015 februárjában hatályba lépett belügyminisztériumi rendelet sajátos, egyéni okok címén lehetőséget biztosít az állampolgárság visszaszolgáltatására, így azok a volt állampolgárok, akik 1993. január 1-je után veszítették el állampolgárságukat, kérvényezhetik annak visszaadását.
Eddig összesen 53 egykori szlovák állampolgár élt ezzel a lehetőséggel, akik közül 8-an - mindannyian cseh állampolgárok - már visszakapták szlovák útlevelüket – közölte a belügyminisztérium sajtóosztálya. A további kérelmek elbírálása egyelőre még folyamatban van. A belügyi tárca adatai szerint Csehországból 13, Magyarországról és Ausztráliából 2-2, az Amerikai Egyesül Államokból pedig 1 ilyen irányú kérvény érkezett a szaktárcához, míg további 35 kérvényt szlovákiai településekről kaptak kézhez.
Forrás: hirek.sk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése