2015. július 26., vasárnap

Döbbenet: még a hősi halottakat is románosítják a temetőben

Hogy a szomszédos országok a mai napig mindent megtesznek az elcsatolt területek magyar múltjának eltörléséért, abban sajnos nincs sok újdonság. De hogy a múlt kiretusálása a halottakat se kímélje, az különösen gyomorforgató.
 
A Magyar Patrióták Közössége az Ojtozi-szorosnál levő első világháborús katonai temetőben járt. És amit ott találtak, az valami egészen döbbenetes.
1916-ban a Magyarországot hátba támadó román hadsereg itt tört be az országba. Az osztrák-magyar és nyugati frontról ide átdobott német csapatok megállították az offenzívát. Az 1917. nyarán indult román ellentámadás során az egyik legvéresebb ütközetet itt vívták augusztus 8. és 19. között. A harcok hősi áldozatait, túlnyomórészt német, bajor, osztrák és magyar katonákat Sósmezőn, hadisírban helyezték végső nyugalomra. A vastag, időtálló kőkeresztekre így a legtöbbször német, vagy magyar nevek kerültek. 
 
Erdély elcsatolását követően azonban nemcsak Erdély lett "ősi román föld", de 
a hősi halottak is románná asszimilálódtak. 
A helyiek elmondása szerint a sírköveken a neveket valamilyen, ép ember számára felfoghatatlan elgondolásból átvésték román elesett katonák nevére. A kegyeletsértő, barbár aktus nyomai ma is látszanak a kereszteken.
 
 
Ám történtek ennél betegebb dolgok is. 
A magyar és német harcosok csontjait kiásták, és a temetőben álló román emlékmű alatti terembe hordták le. 
A dicsőséges Román Királyi Hadsereg így szimbolikusan is felülkerekedett a halott ellenségen. A balkáni mércével is döbbenetes babonás fekete mágiát a patriótáknak sikerült dokumentálnia. 
 
 
A sósmezői hadisírok elrománosítását  többen is jelezték a Honvédelmi Minisztériumnak és a Hadtörténeti Intézetnek. 2011-ben Hende Csaba honvédelmi miniszter is foglalkozott a kérdéssel, s szót emelt az eset ellen, s a következő kijelentést tette: „Célunk, hogy a sírkert helyreállítása a feltárt történeti adatok alapján valósuljon meg, amelyre – terveink szerint – 2012-ben sor fog kerülni."
 
Mindezt a magyar kormány kegyeletsértésre és a 2008-as kölcsönös román-magyar hadisír-egyezményre hivatkozva teljes joggal tette volna. Az államközi megállapodás ugyanis kimondja, hogy a két ország biztosítja a „Románia területén található magyar hadisírok és háborús emlékművek megőrzését és a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát.”
 
Azóta valóban történt változás: 
az utolsó magyar neveket is eltüntették. Vagyis, ha azt hinnénk, hogy ma már rég meghaladott, csak a 80-90 évvel ezelőtti Romániára jellemző barbarizmussal van dolgunk, akkor tévedünk. 
 A román hatóságok a mai napig keményen és kitartóan folytatják a száz esztendeje halott emberek asszimilációjának nemzeti misszióját. 
 


2 megjegyzés:

  1. Borzasztó hogy mire voltak képesek. Mindez a területek meg tartsa érdekében. Kiásták és elhordták hogy ne legyenek nyomok. FELHÁBORÍTÓ a cselekedeteik !!!

    VálaszTörlés
  2. Egy ilyen nagy bűn nem marad büntetlenül,,és rövidesen érezhetik a talpasok a sok disznóságaik után a megérdemelt nyomorúságot --

    VálaszTörlés