Alighanem
román kommentár mellett szurkolhatunk majd a magyar
labdarúgó-válogatottnak szeptemberben, amikor Dárdai Pál csapata az
Európa-bajnoki selejtezők következő mérkőzésén szeptemberben Budapesten
fogadja Anghel Iordănescu tanítványait. Magyar hanggal ugyanis szinte
az összes rangos nemzetközi sporteseményt – a Forma– 1-től a kézilabda
Bajnokok Ligáján át az olimpiáig vagy a foci Eb-ig – csak az M4-en
követhetjük. Pontosabban követhetnénk, ha a közmédia hétvégén beindult
új sportcsatornáját a romániai kábelszolgáltatók felvennék kínálatukba.
Néhány kiemelt versenyt pedig, ahol magyaroknak szoríthatnánk,
egyszerűen sehol sem nézhetünk majd, más csatorna ugyanis nem is
közvetíti azokat.
Persze, az áldatlan helyzet megoldása nem annyira egyszerű, mint gondolnánk. A legutóbbi olimpiai játékokon már megtapasztaltuk, milyen is az, amikor a közvetítés idejére elsötétült a magyar tévé képernyője, ehhez pedig alighanem hozzá kell szoknunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése nyomán ugyanis egy országban csak egy televíziós társaság közvetítheti a versenyeket. Ugyanez érvényes más rangos sporteseményekre is. S ha ezt nem is tudja megoldani a magyar közszolgálati média vezetése, azért arra érdemes volna odafigyelniük, hogy legalább a többi sporteseménytől ne fosszák meg a külhonban élő magyarokat. Eddigi tapasztalataink szerint ugyanis arra nem nagyon számíthatunk, hogy a romániai kábeltársaságok különösebben figyelnének az erdélyi magyarok igényeire. Vélhetően úgy gondolják, a nagy szolgáltatók között felosztott piacon nem olyan jelentős tétel a pár százezer televíziós bérlet, meg aztán válogatni sem nagyon van, amiből. Nem túl valószínű tehát, hogy a UPC, az RDS & RCS és a többi kábelszolgáltató versenyez majd, hogy pár százezer ügyfelük érdekét szem előtt tartva felvehesse kínálatába az M4-et – a vállalatokkal folytatandó tárgyalások során ezt a szempontot érdemes szem előtt tartaniuk a közmédia vezetőinek, ha – miként állítják – valóban fontos számukra, hogy az anyaország határain kívül élő magyarok is nézhessék az új csatorna műsorait, és együtt izguljanak sportolóink sikeréért.
Mert azért az mégiscsak fölöttébb skizofrén helyzet lehet, ha mondjuk Dzsudzsák Balázs góljára a felszabadult öröm helyett a kétségbeesés hangján szól majd a román tévé kommentátora. Abba pedig belegondolni is rossz, mi történik, ha esetleg – amit egyáltalán nem kívánunk – kitörő román gólörömöt kell majd elviselnünk a közvetítés során, amikor amúgy is fájna, hogy hátrányba került a magyar nemzeti tizenegy.
Háromszek
Megfelelő válasz lehetne ha a magyar nemzetiségű előfizetők lemondanák Erdélyben a kábeltévé előfizetésüket, amíg nem lesz fogható az M4 sportcsatorna! (magyarellenesseg.com)
Igy lehet nézni HD ben itthon Erdélyben is!
VálaszTörléshttp://olcsotv.forgat-sat.hu/
http://szabadvilagkft.hu/olcsotv/csomagok.html
http://www.elstar.ro/?page=shop/flypage&product_id=550