A román nemzeti egység szimbolisztikáját zavarná az, ha a nagyváradi központi hidat hivatalosan Szent Lászlóról neveznék el.
A Bihar Megyei Névadásokat Elbíráló Bizottság nem ért egyet azzal, hogy a
nagyváradi Bémer teret és Szent László teret (román nevük Ferdinand és
Unirii tér) összekötő híd hivatalosan a Szent László nevet vegye fel.
A nagyváradi önkormányzat ugyanis azt tervezi, hogy hivatalosan is
elnevezést ad a váradi közúti hidaknak, és ezen elnevezések egyike lett
volna a Szent László híd. A bizottság anélkül utasította el a Szent
László elnevezés jóváhagyását, hogy ehhez a döntéséhez bármiféle
indoklást hozzáfűzött volna.
A sajtónak később sikerült kiderítenie, hogy az öttagú bizottságból
hárman voltak jelen az április 3-iki bizottsági ülésen, amelyen a
nagyváradi önkormányzat hídelnevezési határozattervezetéről döntöttek,
és mindhárman a Szent László elnevezés ellen szavaztak. Később Claudia
Timoftetól, a Bihar Megyei Prefektúra kancelláriájának vezetőjétől
megtudtuk, hogy a bizottság azért utasította el ezt az elnevezést, mert
nem tartja logikusnak azt, hogy a hivatalosan Ferdinand és Unirii
tereket, amelyek a román nemzet egységét jelképezik, egy olyan híd kösse
össze, amely egy magyar történelmi személyiségről van elnevezve.
A bizottság szerint a hidat Ferdinand királyról kellene hivatalosan
elnevezni, már csak azért is, mert a város román lakossága amúgy is
Ferdinand hídként ismeri azt. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a nagyváradi
önkormányzat a bizottság döntése után is fenntartja-e még javaslatát,
de Ilie Bolojan polgármester nem kívánt nyilatkozni ebben a kérdésben,
mint mondta, „a húsvéti időszakban meg kéne kímélni az embereket az
effajta hírektől”.
Pap István
erdon.ro
A gyilkos Jancu nem zavarja a lelkiismeretüket , vagy az nincs nékik
VálaszTörlés