Közterületek
elnevezéséről, illetve átnevezéséről is döntött szerdai ülésén a
Fővárosi Közgyűlés, többek között egy sétányt kap Tom Lantos is. A
háborús uszítóról történő elnevezés kapcsán a Jobbik tiltakozik. A
nemzeti párt fővárosi képviselője szerint Tom Lantos nevéhez csalás és
háborús agresszió kötődik, mint például az iraki háború támogatása.

Fotó: wikipedia
Tokody
Marcell lapunk megkeresésére elmondta: a 2008-ban elhunyt demokrata
párti politikus mindkét iraki háborúban jelentékeny szerepet vállalt.
Mint ismert, 1990. október 10-én, Kuvait iraki megszállása után Lantos
egy kuvaiti kislányt hozott az emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi
csoport elé. A kislány – Najira – azt állította, szemtanúja volt, amint a
megszállt Kuvaitban az al-Addan kórházban, ahol ápolónőként dolgozott,
Szaddám Huszein katonái kitépték a konnektorból az újszülöttekre vigyázó
inkubátorok villanyvezetékeit, és 312 csecsemőt otthagytak meghalni.
Később
persze kitudódott, hogy az egész történet kitaláció – folytatta Tokody –
a kislány nem menekült, hanem éppenséggel a kuvaiti uralkodócsalád
tagja, az általa előadott történetet pedig minden emberi jogi szervezet
cáfolta. Az is kiderült, hogy Lantos tudott a lány személyazonosságáról,
de eltitkolta azt, sőt segített felkészíteni őt a „vallomásra”. Ez a
kis drámai előadás is segített abban, hogy 1991-ben az USA megtámadja
Irakot – mondta a képviselő.
Ahogyan
2002-ben is az ország lerohanását sürgette, sőt a Haaretz szerint
Szaddám helyére egy „Nyugat-barát diktátort” ígért izraeli
tárgyalópartnereinek. Lobbitevékenysége révén Lantos nyakig benne volt a
nem létező tömegpusztító fegyverek miatt, valójában az olajért
megindított mocskos kis háborúban, ami miatt több mint százezer iraki
civil halt meg a káoszba süllyedő országban. Abban az országban –
emlékeztetett –, ahol már az Iszlám Állam ellen kell harcolni, amely
azért is létezhet, mert az Egyesült Államok által indított háborúban
szétverték az iraki államot, amelyet kihasználva erősödtek meg a
szélsőségesek. Ily módon Tom Lantos az egyik okozója az Iszlám Állam
létrejöttének, ezért sem támogatja a Jobbik ezt a javaslatot.
A
háborúkért ilyen módon igencsak rajongó Lantos azonban nem csak e téren
alkotott maradandót. Vitathatatlan teljesítmény például, hogy neki
sikerült az, ami egy nyugati politikusnak sem: földig hajolva dicsérte a
Szovjetunióval már szakító Ceausescut és rendszerét. A magyar kisebbség
helyzete pedig a legkevésbé sem foglalkoztatta, sőt: a diplomata
évekkel később megjelent könyvéből kiderült, a képviselő Ceausescu
nemzetközi területen mutatott nagy bölcsességét és vezetőképességét
dicsérte, főként a leszerelést és a békét illetően, ahogyan Románia
úgynevezett független külpolitikáját. A magyar származású képviselő itt
nem állt meg: szerinte a magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál,
és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegető panasza alaptalan.
No, a XIII. kerületi képviselő-testület javaslata alapján a kerület és a főváros most erről az emberről nevez el közterületet.
Forrás: alfahir.hu
Anno --volt egy jó tette is -- felhívta az oláh vezetőséget a magyarságot megillető jogokra --nem is tárgyaltak többet Ővele
VálaszTörlés