2015. április 19., vasárnap

Felvidéki levelek: Észrevétlen nyelvi diktatúra Szlovákiában

A határontúli magyarok világa a legtöbb magyarországi számára olyan többé-kevésbé szűz terep, amelyre rávetítheti a saját világképét. Akik arra vágynak, hogy a Kisantant kezére került egykori területeinken az elnyomókkal hősiesen dacoló magyarok küzdjenek meg nap mint nap a nemzetért, azok meg is találják a hősöket a határontúliakban. A valóság Kisantant-országonként más és más, Felvidéken viszont szó sincs hősies küzdelemről, hiszen nincs is mi ellen. A szlovák-magyar küzdelem 67 éve a fű alatt folyik, és a front közelít a jelenlegi országhatár felé.

Ez a fű alatt zajló harc csak ritkán bukik ki a felszín fölé. Olyan esetekben érhető tetten, amikor például a kommandósok passzióból agyonvernek egy szektornyi magyar DAC-szurkolót, vagy előbb szkinhedek összeverik, majd a belügy és az igazságszolgáltatás kéz a kézben hurcolja meg Malina Hedviget, aki persze megelőzhette volna a bajt, ha nem telefonál anyanyelvén a nyílt utcán. Az időnként tettlegességig fajuló fenyegetés rendszeres, de annyira nem gyakoriak és nem is súlyosak ezek az esetek, hogy odaférjenek a hírekbe a délvidéki magyarverések mellé. A szlovákok látható áldozatok nélkül vívják a háborújukat.
szlovakia_szurkolok
A csehek jóval körmönfontabb módszerekkel intézték a nemkívánatos kisebbség likvidálását, mint a főleg balkáni típusú tömeggyilkosságokban utazó, néhány hónapnyi vérengzés múltán már a nyugati szövetségesek számára is kínos románok és szerbek. Valószínűleg az évezredes német kapcsolatból ered az a félelmetes precizitás, ahogy a csehek felmérték, hol mennyi magyart, mennyire kemény nyomásgyakorlással és mennyi idő alatt lehet elszlovákosítani. A tőlük tanuló szlovákok pedig jól tudják, hogya vértelen népirtás ma is teljesen européer dolog.
A szlovák állam, a hivatalok, a multinacionális és a kis cégek döntő többsége, az emberek, és úgy általában mindenki szeret úgy tenni, mintha csak szlovákok élnének az országban. Annyira természetessé vált ez a hozzáállás, hogy a felvidéki magyarok tekintélyes része is gyakran ugyanígy tesz. Ők megfeledkeznek arról, hogy számukra amúgy magyar nyelven lényegesen egyszerűbb lenne az élet, és legtöbbjük már a magyar többségű részeken sem jut el a szlovák egynyelvűség megkérdőjelezéséig. Sőt, akár a kétnyelvűséget követelők lehurrogásától is megkímélik a szlovákokat, ők maguk elvégezve e nemes feladatot.
A törvény szerint, a települési képviselő-testületekben egyetlen szlovák képviselő akarata elég ahhoz, hogy kötelező legyen szlovákul lefolytatni az üléseket. Így mára alig maradt olyan város, ahol magyar nyelven folyik a képviselő-testületi munka, ellenben többfelé az a helyzet, hogy a sok magyar és a kevés szlovák képviselő szlovákul ülésezik. Ebben ugyanakkor nemcsak a törvény, hanem a magyar képviselők is sárosak. Amíg ugyanis az eleinte magányos farkas szlovák képviselők ezzel a módszerrel sorra elszlovákosítják a magyar többségű települések politikai életét, a magyar képviselők nem élnek a törvény adta jogukkal, hogy azután is magyarul szólaljanak fel, az önkormányzat pedig ilyen esetben köteles tolmácsot biztosítani. Amíg tehát a szlovák képviselők nem átallanak felborítani a korábbi szokásjogot, a magyarok ezt csendben eltűrik, és átváltanak szlovákra.
szlovakia_szlovakul
Szlovákiában szlovákul – még akkor is, ha a jelenlévők többsége magyar
A legalább 20%-ban magyarlakta településeken, illetve járásokban lehetőség van magyar nyelvű beadvánnyal fordulni a hivatalokhoz, amitől a nemzetközi kisebbségvédő szervek megnyugszanak, azt viszont már nekik sem kell tudniuk, hogy a rendszer nem csupán nem működik, de egyenesen gátolják fentről. Az első akadály, hogy ha egy színmagyar településen bármilyen hivatalban magyar nyelvű beadvánnyal jelenik meg az ember, előbb hibbantnak nézi a szintén magyar ügyintéző, aztán váltig állítja, hogy ezt nem lehet, és ha ezután is ragaszkodik a dologhoz, akkor rosszallóan érzékelteti vele, hogy pluszmunkával terheli a hivatali dolgozókat, és esetleg megpróbálja rábírni, hogy szlovák nyelvű beadványt is készítsen az úgy már teljesen feleslegessé váló magyar mellé. Ha ezen az akadályon sikerült átjutni, akkor előszeretettel alkalmazzák a feljebbküldés módszerét. Eszerint a települési vagy járási szinten bejövő magyar beadványra magyarul (is) válaszolni kellene, ám ha – természetesen az ügymenet szempontjából teljesen feleslegesen – feljebb küldik kerületi szintre, onnan már törvényesen érkezik az egynyelvű szlovák válasz. Ez persze bonyolítja és lassítja, tehát értelemszerűen drágítja is a folyamatot,de magyartalanításra bármikor akad idő és pénz Szlovákiában. Hasonló elven működik a születési anyakönyvi kivonat is, amelynél létezik ugyan kétnyelvű nyomtatvány, de arra csak szlovákul nyomtathatják rá az adatokat, tehát annyira kétnyelvű, amennyire az MSZMP és a Nemzeti Front közti választási lehetőség demokratikus volt.

Üdítő kivétel Csallóközcsütörtökből, ahol a községi hivatal törekszik a kétnyelvűségre 
Üdítő kivétel Csallóközcsütörtökből, ahol a községi hivatal törekszik a kétnyelvűségre

Az állami szervekkel ellentétben, a magyar vállalkozók és kiskereskedők elsöprő többsége viszont igencsak beosztja a pénzét, és minden fillért sajnál arra, hogy a saját és vevői többségének az anyanyelvén is feltüntesse a boltja, illetve a terméke feliratait. A legálságosabb, mégis rendre elhangzó kétnyelvűség elleni „érvek”, hogy nincs rá pénz vagy nincs rá hely, hogy magyarul is kiírják. A multinacionális áruházláncok többsége még ennyire sem készséges, hiszen válaszra sem szívesen méltatják, esetleg arrogánsan eltámasztják a kétnyelvűségi kéréseket. A polcaikon ráadásul kizárólag szlovák nyelvű könyvek, filmek, feliratos pólók, bögrék és egyebek sorakoznak. A mostanában Magyarországon sűrűn visszhangzó diktatúra szó azt jelenti, hogy nincs választás. A felvidéki áruházakban a magyar vásárlók számára nincs választás, és ez mindenki számára olyan magától értetődő lett mára, hogy fel sem tűnik senkinek a diktatúra.
A magyarokkal szembeni arroganciához már a mezei szlovák átlagembereknek sem kell különórát venniük. Már magyarok által magyaroknak íródó felvidéki portálokon is előfordul olyan követelődzés részükről, hogy az őket érdeklő tartalom szlovákul is jelenjen meg. Nyomatékosításként közlik, hogy Szlovákiában élünk, és micsoda dolog az, hogy pont a szlovákok nem érthetnek meg valamilyen szöveget. Abba nem gondolnak bele, hogy megérthetnék, hiszen a magyarok is képesek megtanulni szlovákul, tehát nyilván fordítva is működőképes a dolog. Ez az arrogánsan egyoldalú hozzáállás azonban már nemcsak a szlovák közgondolkodás sajátja, hanem a felvidéki magyarok is teljesen természetesként fogadják el. Való igaz, ezek a sunyi kis stiklik megkeserítik az ember életét, ha felvállalja ellenük a napi szintű harcot, a szlovák nemzetstratégia viszont éppen a magyarok törvényszerű elfásulására számít. A nyelvi és kulturális önbecsülés erodálódásából aztán már egyenesen következik az öntudat feladása is. A felvidéki magyarság öles léptekkel hátrál ebbe az irányba.

Vésey Kovács László / PolgárPortál

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése