Botrányos kolozsvári multikulturális honlapra
hívta fel a figyelmet közleményben Soós Sándor a Néppárt Kolozs megyei
elnöke. A Kolozsvári Ifjúsági Fővárosa projekt keretében egy a
magyarokat teljesen mellőző multikulturálisnak mondott honlap készült
el.

A Kolozsvár Ifjúsági Főváros áprilisi eseményfüzetében két oldalas hirdetésben reklámozzák a clujmulticultural.ro honlapot, amely – a leírása szerint – a Share Föderáció projektjeként jött létre.
Azt
hihetnénk, hogy egy nyíltan multikulturálisnak mondott honlapon
magyarul is megjeleníthető minden információ. Ezzel szemben a magyar
nyelv teljesen hiányzik az oldalról, sőt, a magyar közösség teljes
elhallgatásával, mellőzésével találkozunk.
Sem a
nemzeti sokszínűség rovatban (ahol görögökről, kenyaiakról és a
román-burundi partnerségről olvashatunk), sem a helyi közösség
menüpontban (ahol kizárólag a román és pataréti cigány közösség
szerepel) nem kerül megemlítésre a kolozsvári magyarság, sőt, az egész
honlapon egyszer sem szerepel a „magyar” (maghiar/ungur) kifejezés.

A
honlap jelenlegi formájában sértő a kolozsvári történelmi közösségekre
nézve. Reméljük, hogy csak amatőr, hozzá nem értő szerkesztők hibájáról
és nem szándékos provokációról, megalázásról van szó.
Kérjük,
amíg a honlap tartalmi része nem felel meg a kolozsvári valóságnak,
addig ne jelenítsék meg és ne hirdessék. Felszólítjuk a Share Föderáció
illetékeseit, hogy kérjenek bocsánatot a Kolozsváron valódi
multikulturalitást képviselő magyar, német és zsidó közösségektől!
Soós Sándor,
az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke,
kolozsvári magyar lakos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése