A magyar pártok korábban megállapodtak abban, hogy május 31-én közösen szerveznek előválasztást Marosvásárhelyen, hogy így válasszák ki azt a közös polgármesterjelöltet, akit a 2016-os önkormányzati választáson támogatnak majd.
Csütörtökön a történelmi magyar egyházak papjaival találkoztak a pártok képviselői, és a támogatásukat kérték az előválasztások sikeréhez. A megjelent lelkészek üdvözölték az összefogást és támogatásukról biztosították az előválasztás szervezőit. Egyetlen feltételük az, hogy a verseny korrekt és átlátható legyen.
Noha hivatalosan nem tette szóvá senki, a találkozó után az egyik lelkész azt mondta: nem tud maradéktalanul örülni annak, hogy
Soós Zoltán nem egy történelmi egyház tagja.
Soóst nem lepte meg a reakció, mivel a Hit Gyülekezete kapcsán sok negatív híresztelés kering, bár szerinte a rosszindulatú megjegyzés ellentétes a hagyományos erdélyi vallásszabadsággal.„Ha a huszonegyedik században nem az a fontos, hogy mit tettem az életben, illetve a megyei múzeum élén, hanem a vallási hovatartozásom, akkor rég elbukott az ügyünk” – fejtette ki a Székelyhonnak Soós Zoltán.
Mint mondta, szülei reformátusnak keresztelték, ő
felnőtt korában, tíz évvel ezelőtt állt be a Hit Gyülekezetébe.
„Mi is ugyanazt a Bibliát használjuk, amit a történelmi magyar egyházak, és ugyanazokat a keresztény értékeket valljuk. Személy szerint egyetlen egyházat sem tartok többnek vagy kevesebbnek” – hangoztatta.További részletek az alábbi linken:
foter.ro
Kapcsolódó cikk a Hit Gyülekezete beteg szektáról: http://www.magyarellenesseg.com/2014/04/rejtett-kameras-felveteke-hit.html
Aki cionista Kazarokat szolgalja akarmilyen formaban,az a Magyar nep erdekei ellen es idegen erdekeket szolgal az nem is beszelhet ami kozos ugyunkrol mert ha megvallasszak a Magyarokat elnyomo idegen hatalmat fog kiszolgalni,legyen az Kazar vagy Roman..a Szabadkomuvesek hoztak rank Trianont,a Kazarok erdekeit szolgalva,meg az ilyen Kazar penzel megkent nemzetarulok..
VálaszTörlésAki a Kazarok erdekeit szolgalja a Magyar nep erdekei helyett az sohasem fogja a Magyar erdekeket szolgalni..''elbukott az ugyunk''?? Ez Trianon ota megy,amit a cionista Kazarok erdekeben a ''Magyar'' szabadkomuvesseg hozott rank az ilyen Nemzetarulokkal egyetemben..Ha megvalasszak szerintetek a Magyarsag erdekeit fogja szolgalni vagy idegen erdekeket fog eloterbe helyezni,legyen az cionista Kazar,vagy Roman..?
VálaszTörlés"állam és egyház egymástól külön és függetlenül kell, hogy működjenek"
VálaszTörlésSajnos a szubjektív hangvételű véleményeknek éljük a világát és nem a közérdeken van a lényeg. Sóoz Zoltán munkásságát és tevékenységét minden jószándékú és akaratú ember méltatja. Erre nem lehet kifogás az ő vallási és felekezeti hovatartozása. Vagy csak nem a középkor rabjai vagyunk-e?
A történelmi egyházaknak pedig üzenném, hogy: a gyümölcséről ismerik fel a fát. Akkor kérem azt vizsgálni és nem a terepet körülötte!
„Úgy vélem, a közösségnek kell eldöntenie, hogy mit akar. Ha a huszonegyedik században nem az a fontos, hogy mit tettem az életben, illetve a megyei múzeum élén, hanem a vallási hovatartozásom, akkor rég elbukott az ügyünk” -
Viva la liberta!!!
ISTEN ŐRIZZE A VILÁGOT A HIT GYÜLEKEZETÉTŐL ! A ZSIDÓK GYÜLEKEZETE ! INGYENÉLŐK ! / Nem vagyunk antiszemiták , sem rasszisták ! /
VálaszTörléssajnos a papok is neha csak bajkeverok.ok ha hibaznak oket nem szabad felelossegre vonni.pelda T L-lo
VálaszTörlés