Március 15. közös ünnepünk – hirdette az RMDSZ
rendezvényre hívó facebook esemény kolozsvári plakátja. Ha közös, akkor
együtt ünnepel mindenki, gondolhatta a megemlékezésre vágyó magyar. A
helyszínen kiderült, hogy annyira gondolta az RMDSZ komolyan a közöst,
mint az autonómiát vagy a minden magyar számít jelszót a kampányban.

Bíró Attila az RMDSZ-es "szervező"
Kolozsváron 10
órakor kezdődött az ünnepi program,
ahol méltósággal emlékeztek a forradalomra Petőfi szobra előtt
a Kolozsvári Főkonzulátus, az Erdélyi Magyar Néppárt, az RMDSZ,
a Jobbik, az EMI, a HVIM és még pár szervezet képviselői.
Elfértek egymás mellett, mert a
házigazda Tokay Rozália kiemelte, hogy ott nem pártok sorakoznak,
hanem magyar emberek. És ez így volt rendjén.
Folytatódott a
Protestáns Teológia előtt, ahol az ifjúsági felvonulásra
gyülekeztek a kolozsváriak. Idén az RMDSZ kisajátítani próbálta
a programot. Még el sem kezdődött a
Főtérig tartó felvonulás, Bíró Attila, RMDSZ-es
táskahordozó fel-alá futkorászott,
telefonon magyarázta, hogy van ott egy csoport, akikkel baj lehet,
majd később rendelkeznek afelől mi legyen velük.
Így is történt,
elindult a menet és 20 méterre
az RMDSZ-es táskahordozó
utasítására a rendőrség a tömegből kiemelt négy HVIM-est,
akiket szervezeti és árpád-sávos
zászlójuk, öltözékük, de igazán jelenlétük miatt vegzáltak.
Az esetről készült felvételen is látható, ahogy a táskahordozó
fontoskodva odaszól,
hogy a szervezeti zászlók miatt nem kívánatosak, aztán dolgát
elvégezve tovább megy. Geréd Imre, RMDSZ-es
tanácsos marad a helyszínen a rendőrök
és HVIM-esek társaságában
és próbálta
menteni a menthetőt, elmagyarázva, hogy az árpád-sávos
zászlóval nincs baj, de a szervezeti zászlóval nem lehet vonulni.
Rendbe is volna a
nemkívánatos zászló
története, ha a
kirekesztő RMDSZ a Biasini szálló elé nem teszi ki a maga
szervezeti zászlóját.
Mi lett volna, ha az
RMDSZ-es táskahordozó
(és a főnökei?) nem utasítja a román rendőrt a magyarra?
Incidens nélkül lezajlott volna a megemlékezés. Így most volt
témája a nem barátságos sajtónak, így most azt tudják mondani,
hogy a román és a magyar szélsőségesek egyaránt felvonultak, de
a rendfenntartók kordában tartották őket.
De ne felejtsük: a
Noua Dreapta magyarellenes rigmusokat skandált aznap, a HVIM pedig
békésen vonult (volna) a magyar tömegben.
Így az RMDSZ bizonyult szélsőség-bélyegző kirekesztőnek.
Szabó
Nimród
[ittHON.ma]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése